Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 22. - 10:25

Emberéletek múlnak a vakcinán, és minden élet számít, ezért fontos, hogy minél több vakcina legyen Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. Orbán Viktor elmondta: nem tudják addig feloldani a korlátozásokat, amíg nincs tömeges oltás, a második hullám "magasra csapott", nagy erőket kellett mozgósítani, hogy megfékezzék.

Vakcinabeszerzésére van szükség a korlátozások mielőbbi feloldásához

A kormányfő kiemelte: jelenleg mintegy 400 ezer olyan ember van, aki átesett már a koronavírus okozta betegségen vagy beoltották. Ez alacsony szám, és akkor lehet gondolkodni azon, hogy az élet visszatérhet a normális kerékvágásba, amikor tudnak vakcinát biztosítani az egészségügyi dolgozóknak, a szociális otthonokban lévőknek, a 60 év feletti krónikus betegeknek, a védekezés egyéb szereplőinek - itt jön a kormány is -, valamint az időseknek. Ekkor lehet majd arról beszélni, hogy milyen ütemben, hogyan szabadulhatunk meg a korlátozásoktól - mondta. Hozzátette: minden azon múlik, hogy mennyi vakcinát tudnak szerezni.

A  brüsszeli vakcinabeszerzés lassú és kevés vakcina jön

Orbán Viktor a vakcinák európai uniós engedélyezésével kapcsolatban rámutatott: ha csak egy-két oltóanyagot engedélyeznek, az nem teremt versenyhelyzetet, pedig ha verseny van, akkor megmozdulnak a gyártók.
Megjegyezte: bizonyos cégeknek van vakcinájuk, de Brüsszel nem adja ki az engedélyt, miközben máshol már oltanak vele, és olcsóbb is, mint a már forgalmazott oltóanyag.

Magyarország kénytelen a brüsszeli beszerzésen túl is oltóanyagot beszerezni

Kifejtette: a csütörtöki EU-csúcson a lengyel miniszterelnök szólalt fel a visegrádi országok nevében, és beszélt arról, hogy ha az AstraZeneca jó Nagy-Britanniában, akkor miért nem jó az európaiaknak, miért nem adják ki rá az engedélyt. De nem magyarázat kell, hanem vakcina, és ha nem jön Brüsszelből, akkor máshonnan kell szerezni, mert "az nem lehetséges, hogy azért haljanak meg magyar emberek, mert a brüsszeli vakcinabeszerzés lassú" - jelentette ki.
A miniszterelnök közölte: nem akar huzakodni Brüsszellel, mert az politikai huzakodás lenne, de most emberéletekről van szó, és majd a válság után visszatérhetnek arra, hogy a vakcinabeszerzés központosítása helyett nem lett volna-e jobb, ha mindenki maga intézi ezt, majd utána kell beszélni arról, hogy Brüsszel jól vagy rosszul cselekedett, de "most itt van a baj".

Tárgyalunk az oxfordi, az orosz és a kínai vakcináról is

Kitért rá: pénteken Moszkvában tárgyal a magyar külügyminiszter, remélhetőleg minél több vakcinát szerez. Kínával előrehaladott tárgyalásokat folytatnak, de akkor lesz onnan vakcina, ha megvan rá az engedély - mondta. Hozzátette: Szerbiában, a Vajdaságban már használják ezt az oltóanyagot.
Megjegyezte: az AstraZeneca vakcinájáról folynak a tárgyalások.

Amíg nincs elegendő vakcina, be kell tartani a védelmi szabályokat

Orbán Viktor elmondta: nem tudják addig feloldani a korlátozásokat, amíg nincs tömeges oltás, a második hullám "magasra csapott", nagy erőket kellett mozgósítani, hogy megfékezzék.
Közölte: a reggeli adatok alapján 1311 új fertőzött van, és 98 elhunyt, 3959-en vannak kórházban, 274-en lélegeztetőgépen.
Azt is mondta, hogy a jövő héten hoznak döntést az érettségizőkről és tanáraikról, hogy az oltás szempontjából "előrehozzák-e őket". De korai még arról beszélni, hogyan oldhatják fel a korlátozásokat, a fontos, hogy

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.