Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Keddtől érvénybe lépett a 65 éven felülieknek biztosított vásárlási idősáv, azonban a drogériák, élelmiszerüzletek és gyógyszertárak teljes nyitvatartási idejében vásárolhatnak az idősek - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai, online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília közölte, az idősáv csak a megjelölt üzletekre vonatkozik, egyéb üzletre nem, tehát az egyéb boltokban a teljes nyitvatartási időtartam alatt bárki, bármely korosztály igénybe veheti a szolgáltatásokat.

    A szakember a járvánnyal kapcsolatban elmondta, az elmúlt heti adatokat nézve az látható, hogy változik a járványgörbe, az azt megelőző hetihez képest kevesebb pozitív esetet regisztráltak.
    Kitért arra, hogy a 46. héthez képest a 47. héten 7 százalékkal kevesebb pozitív esetet regisztráltak, ez 2177 embert jelent. Életkor szerinti megoszlásuk az előző héthez hasonló volt; a legérintettebbek továbbra is a 40-49 évesek, az ő arányuk 23 százalék. A 65 év felettiek aránya 16 százalék, míg a 15 év alatti korosztály aránya 4,1 százalék volt.
    Korcsoportra lebontva és a 100 ezer főre vetített megoszlás szerint a 20-29 év közötti fertőzöttek 2221-en, a 30-39 évesek 2083-an, a 40-49 évesek 2584-en, az 50-59 évesek 2363-an, míg a 60-69 évesek 2618-an voltak a 47. héten. A 70-79 évesek között 346-an, míg a 80 évesek között 2230-an fertőzöttek 100 ezer lakosra vetítve.
    Kitért arra, hogy az 1-2 éveseknél a legalacsonyabb a fertőzésszám, mindössze 141 gyerek lett pozitív, a 6-9 éveseknél 365 gyerek, a 10-14 éveseknél már 968 az igazolt fertőzöttek száma, míg a középiskolásoknál 2130 igazolt fertőzött jutott 100 ezer lakosra vetítve.
    A területi adatokat ismertetve a tisztifőorvos azt is elmondta, hogy a 47. héten az előző héthez képest Zala megyében nőtt leginkább a koronavírusos esetek száma, mintegy 86 százalékkal. Fejér megyében 71 százalékkal, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 54 százalékkal nőtt az új esetek száma az előző héthez képest.
    Vas, Komárom-Esztergom és Békés megyében gyakorlatilag nem változott az új esetek száma. Nógrád megyében 55 százalékkal, Győr-Moson-Sopronban pedig 44 százalékkal csökkent az újonnan regisztrált fertőzöttek száma az előző héthez képest - ismertette Müller Cecília.
    Kifejtette: előző héten a regisztrált új fertőzöttek 18 százaléka (6242) budapesti, 12,6 százaléka (4254) Pest megyei, míg 8 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén megyei (2682 ember).
    Ismét Tolna megyében regisztrálták a legkevesebb - 373 - új esetet a múlt héten, ez a 47. héten regisztrált fertőzöttek 1 százaléka.
    Az abszolút számokat ismertetve Müller Cecília elmondta, a járvány kezdete óta fővárosban 41 251 embernél, Pest megyében 23 372-nél, Győr-Moson-Sopron megyében 12 079 embernél igazolták a fertőzést.
    Százezer lakosra vetítve továbbra is Győr-Moson-Sopron vezet a megbetegedési mutatókban, azt követi Budapest és Vas megye a 47. héten. A legkevesebb a megbetegedés Békés, Somogy és Tolna megyében. Müller Cecília beszámolt arról is, hogy az elhunytak átlagéletkora változatlanul 76 év, a gyógyultaké 40 év.
    Kitért arra, hogy 7718 embert ápolnak a fertőzéssel összefüggésben kórházban. Mint mondta, ez a szám "kicsit mérséklődően, de még mindig emelkedő tendenciát mutat"

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.