Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Már több napja jelentősen csökken a fertőződések száma - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília közölte: az elmúlt 24 órában 39 új esetet regisztráltak, tízzel nőtt a halálos áldozatok száma, a 3150 igazolt esetből 1966 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, akiknek mintegy felét kórházban kezelik. Jelentősen - 801-re - emelkedett a gyógyultak száma - tette hozzá.
Az országos tisztifőorvos értékelése szerint ez bizakodásra ad okot, az előzetes modellszámítások és járványügyi becslések beigazolódni látszanak. "Úgy tűnik, hogy elindult a megbetegedések és fertőződések számának csökkenése" - mondta.


Müller Cecília szólt arról is, hogy a vidéki strandok és fürdőhelyek szabadtéri részei megnyithattak. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hatósági engedély és helyszíni szemle birtokában lehet a strandokat és a természetes fürdőhelyeket újranyitni.
Hangsúlyozta: ezeken a helyeken is be kell tartani a személyi távolságot, a medencéknél ez egy emberre négy négyzetméter vízfelületet jelent. A meghatározott számú fürdővendég beengedéséről az üzemeltetőnek kell gondoskodnia - emelte ki.


Müller Cecília kitért arra is, hogy a zuhanyozókat, öltözőket és egyéb kiszolgáló helyiségeket akkor is lehet használni, ha a strandhoz tartozó épületben vannak, de ezeket gyakrabban, óránként, a beléptetéshez használt karórát pedig minden használat után fertőtleníteni kell.
Kiemelte: aki beteg vagy valamilyen bőrbajban szenved, az ne menjen strandra, és a medencehasználat előtti és utáni zuhanyozás is mindenképpen szükséges.
A medencét használat előtt mindenképpen mechanikai tisztásnak kell alávetni, a fertőtlenítéshez használt szernek 50 milligramm/liter klór töménységűnek kell lennie - közölte. Jelezte, a vírus a természetben sérülékeny, hamar elpusztul, így a medencevízbe nem kell a szokásosnál több klór.


Egyelőre a vízforgató rendszerű medencék használata megengedett, az úgynevezett "töltő-ürítős" és a gyógyvizes medencéké, valamint az "aeroszolképződéssel járó élményelemeké" nem.
Müller Cecília kiemelte, a zárt fürdők vagy fedett helyen üzemelő medencék nem használhatók, és szintén nem lehet igénybe venni a belső terekben található szaunát, gőz- és pezsgőfürdőket, csúszdákat sem.


A vidéki konditermek használatára is hasonló szabályok vonatkoznak - mondta kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos -, el kell kerülni a zsúfoltságot, a sportszereket rendszeresen - minden használat után - fertőtleníteni kell, és ugyanígy kell eljárni a közös használatú helyiségekben, öltözőkben, zuhanyozókban.
Kérdésre reagálva Müller Cecília elmondta azt is, hogy két gyereket ápolnak kórházban koronavírus-fertőzéssel, állapotuk kielégítő.
 

MTI 2020. május 7.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.