Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Mostantól szűrőbuszok is közreműködnek a koronavírus-gyanús esetek tesztelésében - jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken, a csepeli piac parkolójában az első szűrőbusznál tartott sajtótájékoztatón.

Mint mondta, a szűrőbuszok korábban betegségmegelőzési célból járták az országot, a koronavírus-járvány idején azonban más feladatot kapnak és részt vesznek azok tesztelésében, akik esetében a háziorvos előírta a koronavírus-tesztet és a mentőszolgálat felvette velük a kapcsolatot.

    Megjegyezte: akik esetében a háziorvos előírta a tesztelést és akikkel a mentőszolgálat felvette a kapcsolatot, dönthetnek úgy, hogy - amennyiben egészségi állapotuk megengedi -  nem otthon várják meg a mentő érkezését, hanem ellátogatnak a szűrőpontra és ott csináltatják meg a tesztet.
    A szűrésről elmondta: a szűrőbuszhoz érkezőknél előbb gyorstesztet végeznek, és amennyiben pozitív az eredmény, megállapítják a fertőzöttséget. A negatív gyorsteszt-eredmény után azonban a mentőszolgálat munkatársai elvégzik a PCR-tesztet is.
    Kiemelte: a mobil szűrőbusznál a tisztiorvosi szolgálat és a mentőszolgálat munkatársai együttműködnek.
    Rétvári Bence hangsúlyozta, a szűrőbusszal gyorsítani lehet a tesztelés folyamatát. Hozzátette: a kormány legutóbbi intézkedéseit is gyorsan hozták meg, gyorsabban, mint Ausztria, Lengyelország, Olaszország, Portugália, Románia, Anglia, Franciaország, Csehország, Hollandia, Spanyolország, Luxemburg és Belgium, ahol sokkal rosszabbul állnak az egymillió főre vetített fertőzésszámmal.
    Az Emmi államtitkára elmondta, hat ilyen szűrőbusz járja majd a közép-magyarországi régiót. Felidézte: a mentőszolgálat korábban 50 állandó mintavételezési pontot is felállított.

    Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón megköszönte a kormánynak és a kormány egészségüggyel foglalkozó politikusainak, hogy lehetővé tették, a csepeliek új lehetőséget kapjanak a tesztelésre. Megjegyezte: az országban több ilyen mobil szűrőpont van, a legelsőt Csepelen hozták létre.
    A politikus hangsúlyozta, azért van szükség ilyen mobil szűrőpontokra, hogy a koronavírus-megbetegedések számát minél jobban vissza tudják szorítani, annak érdekében, hogy az egészségügy megfelelően el tudja látni a feladatát.  
    Németh Szilárd azt kérte, mindenki tartsa be a kormány által meghozott járványügyi korlátozásokat, így többek között a kijárási tilalmat, a maszkviselést, a távolságtartást, az egyéni higiéniás szabályokat és legyenek fegyelmezettek, mert - szavai szerint - csak együttműködve, a szabályok maradéktalan betartása mellett tudunk úrrá lenni a járványon.

MTI 2020. november 13.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.