Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 26. - 14:28

Összesen 12 milliárd forint értékben hajt végre három beruházást Magyarországon két nagy amerikai autóipari vállalat, a BorgWarner Oroszlányban és a Jabil Tiszaújvárosban, a fejlesztésekhez a kormány 4,4 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást biztosít - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a beruházásokat bejelentő sajtótájékoztatón.


Szijjártó Péter kiemelte, hogy a BorgWarner egyik beruházása 6,6 milliárd forintot, a másik 4,3 milliárd forintot tesz ki, a Jabil pedig több mint 1 milliárd forint értékben valósít meg beruházást.
    A két vállalat a beruházásokkal 5300 munkahelyet véd meg és több mint 200 új munkahelyet hoz létre - tette hozzá.
    Szijjártó Péter ismertette: a BorgWarner a világon a 25. legnagyobb első körös autóipari beszállítónak számít, a világ 26 országában 109 gyárral van jelen, majdnem 30 ezer embert foglalkoztat. A vállalat Oroszlányban a benzinmotorokhoz gyártott turbó feltöltők gyártási kapacitását növeli meg, emellett új termékeket is elkezd gyártani.
    A Jabil, amely a világ első számú elektronikai vállalatainak a beszállítója, 31 országban, száz helyszínen, 260 ezer embernek ad munkát, most az elektromos autóipar előre törésére tekintettel az elektromos autók motorjaiban az akkumulátor cellák töltési funkciójához szükséges eszközöket és vezérléshez szükséges eszközöket gyárt majd - mondta.
    A miniszter szerint mindkét vállalat beruházása a magyar autóipar teljesítményét növeli, ezáltal Magyarország megerősíti a pozícióját nemcsak az európai, hanem a globális autóiparban. Magyarországon az autóipar adja a teljes ipari teljesítmény 30 százalékát, tehát minden olyan beruházás, amely az autóiparban valósul meg a magyar nemzetgazdaságot összességében is erősíti - jegyezte meg.
    Az eseményen elhangzott, hogy a beruházások a versenyképesség-növelő támogatási programban valósulhatnak meg. Ez az Európai Bizottság azon döntésen alapszik, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy saját költségvetésük terhére támogatást nyújtsanak a vállalkozásoknak a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására. A nagyvállalati kompenzációs program keretében vissza nem térítendő készpénztámogatást igényelhetnek azon vállalkozások, amelyek vállalják, hogy beruházásaikkal a magyar gazdaság újraindításában részt vállalnak.
    Bogár Attila, a BorgWarner Oroszlány Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a cég húsz évvel ezelőtt kezdte meg a tevékenységét az országban. A pandémia ellenére megtartották dolgozóikat, sőt növelték a létszámot, amelynek bővítését a továbbiakban is tervezik. A támogatás hozzájárul a cég versenyképességének erősítéséhez.
    Czunyiné Bertalan Judit, Komárom és környéke fideszes országgyűlési képviselője szerint "a kanyarban előzni" kifejezés jól mutatja azt, hogy abban a térségben, ahol egyébként harc van a szakképzett munkavállalóért, mégis úgy próbálja a versenyképességet megtartani a cég, hogy fejlesztésekbe és beruházásokba fektet, és él azzal a lehetőséggel, amelyet a kormány ehhez biztosít.
    Czakó Tibor, a Jabil Circuit Magyarország Kft. közép-európai főigazgatója elmondta, hogy a Jabil multinacionális nagyvállalat, több mint száz gyártó-, fejlesztő és szolgáltató bázissal rendelkeznek. Az elmúlt pénzügyi évben 27 milliárd dollár volt az éves árbevétele, ezt több mint 200 ezer munkavállaló foglalkoztatásával érte el a cég.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.