Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 14. - 11:40

A GE 3,3 milliárd forintos beruházással bővíti a budapesti és szegedi digitális egészségügyi fejlesztésekkel foglalkozó központjait, a kormány ehhez 675 millió forint támogatást biztosít - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a beruházás során 45 új kutatással, fejlesztéssel foglalkozó mérnököt vesz fel a cég.
    A miniszter szerint most az átlagosnál is nagyobb teher nyomja az egészségügyi ellátórendszereket, így felértékelődik a mesterséges intelligenciára alapuló megoldások szerepe.
    Nagy jelentősége van ezen beruházásnak, mert olyan kutatásokat folytatnak ezekben a központokban, amelyek célja, hogy az egészségügyi rendszerek működését hatékonyabbá tegyék - tette hozzá.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy az országnak a GE-vel harminc éves közös története van, több mint 4 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon. Az amerikai vállalat beruházása egyrészt a magyar gazdaság dimenzióváltását jelentős mértékben felgyorsítja, hiszen a nemzetgazdaság jövőbeli fejlődése nagymértékben függ attól, hogy mennyi kutatás-fejlesztési kapacitás, magas hozzáadott értékű tevékenységet és milyen magas technológiai színvonalú beruházásokat sikerül az országba hozni.
    A miniszter hangsúlyozta, hogy ezekért még nagyobb a harc, mivel "ahol a jövő technológiáját fejlesztik, ott van a hosszú távú versenyelőny".
    Kitért arra is, hogy a magyar tudás világszinten is fontos szerephez jutott a koronavírus elleni küzdelemben, a mostani bejelentés újra megerősíti, hogy az orvostudomány, diagnosztika területén a magyar tudás világszinten versenyképes. Ez a beruházás még szorosabbra fűzi Magyarország viszonyát az Egyesült Államokkal, amely továbbra is második legjelentősebb beruházói közösséget tudhatja magáénak az országban: az 1700-at megközelítő amerikai vállalat több mint 100 ezer magyar embernek ad munkát, és ezen vállalatok nagy hatást gyakorolnak a magyar gazdaság növekedésének alakulására - tette hozzá.
    Nemesi Pál, a Dél-alföldi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa üdvözölte a beruházást, hozzátéve, hogy a jól működő együttműködések, fejlesztések azonnal tudnak reagálni az olyan kihívásokra, amelyet a koronavírus-járvány is teremtett. A dél-alföldi régió fellegvára egészségipari szempontból Szeged, a Szegedi Tudományegyetem, amely egészségügyi kutatások tekintetében nemzetközi szinten kiváló teljesítményt nyújt, ez a bővítésnek köszönhetően tovább fejlődik majd.
    Ascsillán Endre, a GE Közép- és Kelet-Európáért felelős alelnöke elmondta, hogy a beruházással új kutatási projekt indul, amely globális piacokra fejlesztett, mesterséges intelligencia alapú megoldások megvalósítását teszi majd lehetővé.
    A fejlesztés Magyarország és a GE együttműködésének újabb fontos állomása, amely a GE Healthcare üzletágának digitális egységét érinti, amely már 2000 óta van jelen Magyarországon. A kibővített fejlesztőközpontnak nem csupán gazdasági értéke van, hanem kitűnő példája annak a hosszú távú együttműködésnek, amelynek eredményeképpen magas hozzáadott értékű munkahelyek jönnek létre, amelyek további fejlesztési projekteket, kapacitásokat képesek Magyarországra vonzani - tette hozzá.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a GE Healthcare a GE 16,7 milliárd dolláros egészségügyi üzletága, amely ma Magyarországon több mint 700

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.