Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar és a szerb határ mentén élő ingázók határátlépési lehetőségeiről, a teherforgalom fenntartásáról és a Szeged-Szabadka vasútvonal építésének felgyorsításáról tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban.

A politikus Sinisa Mali szerb pénzügyminiszterrel találkozott a szerb fővárosban. Mint mondta, a két ország "normál időkben is" szoros egymásra utaltságban él együtt Közép-Európában, ez az egymásra utaltság pedig rendkívüli körülmények között még inkább megmutatkozik. Mindkét fél érdeke az, hogy gazdaságilag sikeres legyen - tette hozzá.
"Még szorosabb gazdasági együttműködésre lesz szükség a két ország között annak érdekében, hogy a járvány utáni időszakban gazdaságilag sikeresek lehessünk" - szögezte le Szijjártó Péter, aki emlékeztetett arra, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom a tavalyi évben rekordot döntött, elérte a 2,6 milliárd eurót.
"Azon kell dolgoznunk, hogy az idei esztendőben ez a lehető legminimálisabb visszaesést szenvedje el. Ezért megállapodtunk abban, hogy továbbra is fenntartjuk a teherforgalom korlátozásmentességét a két ország között azon a három határátkelőhelyen, ahol erre jelenleg is lehetőség van, és megkezdtük a konkrét tárgyalásokat arról, hogy a határ két oldalán élő ingázók számára megteremtsük a lehetőséget a határátlépésére" - részletezte.
Ezenfelül a két fél megállapodott abban, hogy a Szeged és Szabadka közötti vasútvonal megépítése "nemhogy lelassulni nem fog, hanem felgyorsítjuk a munkálatokat, hiszen ez is a két ország jövőbeli gazdasági együttműködése szempontjából fontos".
Szerbiában és Magyarországon is jelentős gazdaságfejlesztési programra lehet számítani, ami lehetőséget teremt a két ország gazdaságának a megerősödésére. A külgazdasági és külügyminiszter ehhez kapcsolódóan rámutatott, hogy "ha összekötjük az erőforrásainkat és törekvéseinket, akkor a regionális versenyben komoly előnyre tehetünk szert a világjárvány utáni időszakban". Felhívta a figyelmet arra, hogy Budapest és Belgrád is arra ösztönzi a vállalatokat, hogy minél szorosabban működjenek együtt, és erre a célra az EximBanknál 150 millió dolláros hitelkeretet nyitottak.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a járvány ellenére is folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési program, "hiszen nekünk az az érdekünk, hogy a Vajdaság gazdaságilag egyre erősebb legyen, és ez a szerbek érdeke is".
A miniszter aláhúzta: mindkét fél azon lesz, hogy "a két ország együttműködésével megteremtsük arra a lehetőséget, hogy a világjárvány utáni időszakban Magyarország és Szerbia is sikeres lehessen".

MTI 2020. április 9.,

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.