Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Somogy megyében 39 vállalat 16,5 milliárd forintnyi fejlesztést hajt végre, 8 milliárd forintnyi kormányzati támogatással, amellyel 6600 munkahelyet védenek meg - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Csurgón, a Topesa Kft. szerdai szerződésátadási ünnepségén.

Szijjártó Péter kiemelte, a világjárvány elleni küzdelem újabb szakasza a gazdasági védekezésé. "Ezt is meg fogjuk nyerni, megvédjük a veszélybe került munkahelyeket, sőt több új munkahelyet hozunk létre, mint amennyit elveszítünk" - fogalmazott.
    Elismerően szólt azokról a magyar vállalkozásokról, amelyek a nehéz gazdasági helyzetben is fejlesztésekről, beruházásokról döntenek, miközben a nemzetközi hírek csődökről, leépítésekről szólnak.
    Rámutatott: a magyar gazdaság a magyar emberek munkájától lesz sikeres, amihez munkahelyek kellenek. Tíz évvel ezelőtt is ez húzta ki Magyarországot a nehéz helyzetből, nem a kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelek - fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy a korábbi válságkezeléshez hasonlóan, most sem közvetlenül a munkanélkülieket, hanem az új munkahelyeket létrehozó vállalkozásokat kívánja segíteni a kormány.
    Közölte, a magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy 806 vállalkozás nyújtott be pályázatot és nyert 169 milliárd forintnyi kormányzati támogatást, amelynek révén 377 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg az országban.
    A magyar élelmiszeripar súlyát mutatja, hogy a 806 nyertes pályázóból 122 került ki ebből az ágazatból, amely 142 ezer embernek biztosít munkalehetőséget, és amely idén az első négy hónapban 15 százalékkal növelte a termelési értékét a tavalyi év hasonló időszakához képest.
    "Le a kalappal előttük azért is, mert az elmúlt nehéz hónapokban folyamatosan, ellátási zavarok nélkül biztosították hazánk élelmiszerellátását" - mondta a miniszter.
    Szijjártó Péter szólt arról is, hogy Somogy megyében a munkanélküliség a tíz évvel ezelőtti 16 százalékról mára a harmadára csökkent, a foglalkoztatási ráta pedig 40-ről 50 százalékra emelkedett.
    A Topesa Kft.-ről elmondta: a magyar tulajdonú, sertésfeldolgozással foglalkozó vállalkozás, amely a Spar beszállítójaként a legigényesebb nemzetközi standardoknak is meg tud felelni, és kizárólag magyar árualapot vásárol magyar gazdálkodóktól.
    A cég tervezett 574 millió forintos beruházása révén, amelyhez a magyar állam 287 millió forinttal járul hozzá, új hűtőház épül, új vágási technológiát vezetnek be, megnövelik az élőállat-fogadási kapacitást és javítják az energiahatékonyságot. Ennek köszönhetően 76 munkahelyet védenek meg, a termelési kapacitás pedig 25 százalékkal nőhet - ismertette Szijjártó Péter.
    Somogyi László a Topesa Kft. tulajdonos ügyvezetője az MTI-nek elmondta, a 2016 óta tulajdonukban lévő vágóhíd 2018-ban 5,4 milliárd, tavaly pedig 6,1 milliárd forint forgalmat bonyolított. Stabilitásukhoz hozzájárul a termékeik felét átvevő Spar áruházlánc, azon kevés multik egyike, amely magyar sertéshúst értékesít - fogalmazott.
    Szászfalvi László országgyűlési képviselő (KDNP) arról beszélt: a mostani uniós fejlesztési ciklusban két és félszer nagyobb volt a pályázati aktivitás, és háromszor akkora az elnyert támogatási összeg a térségben, mint az előző 7 éves ciklusban.

MTI 2020. július 8.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.