Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az OECD 37 országa közül Magyarországon volt a legnagyobb mértékű az adóteher-csökkentés tavaly, 1,7 százalékos - tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tállai András hozzátette, hogy a "Magyarország az OECD legnagyobb adócsökkentője", versenyelőnyt is jelentő cím a héten megjelent OECD Revenue Statistics című kiadványában szerepel. A kormány adócsökkentési politikája révén Magyarország az adócsökkentés mintaállamává vált - szögezte le az államtitkár, hozzátéve, hogy nemcsak az OECD tanulmánya szerint elismerésre méltó a magyar eredmény, hanem az Európai Unió más tagállamaival összehasonlítva is.

    Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés 2017-ben, a 2018-as mérsékléssel pedig ezüstérmes lett az ország. Magyarországnak köszönhető a tavalyi trendfordulás a nemzetközi adóterhelésben is, a 2008-as válság óta ugyanis 2019-ben fordult elő először, hogy az adóbevétel GDP-hez viszonyított aránya csökkent az OECD tagállamokban. Ez az arány korábban évről-évre folyamatosan nőtt, és csak tavaly fordult meg az adóemelkedési-trend - magyarázta az államtitkár. 2019-ben azért mérséklődött nemzetközi szinten átlagosan 0,1 százalékponttal az adóterhelés, mert Magyarország nagymértékű adócsökkentést hajtott végre - szögezte le Tállai András.
    Magyarország a 2018-as 0,8 százalékpontos GDP-arányos adóbevétel-csökkenést 2019-re csaknem megduplázta, és tavaly az 1,7 százalékpontos csökkentéssel a legjobb eredményt érte el az OECD adómérséklési versenyében - mondta az államtitkár. Az OECD költségvetési bevételeket elemző kiadványának adatai szerint tavaly Magyarországon 35,8 százalékra csökkent az adóterhelés mértéke.
    Adóügyekben jelentős eredményeket értünk el - hangsúlyozta Tállai András, hozzátéve, hogy 2010 óta folyamatosan csökkennek a munkát, a vállalkozásokat és a családokat terhelő adók. Felidézte, hogy a társasági adó 9 százalékos mértéke a legalacsonyabb az Európai Unióban, a személyi jövedelemadó csekély - 15 százalékos - mértékével Magyarország bronzérmes, és 2017-től kezdetét vette a munkáltatói adó mérséklése is, amely 2016-ban még 27 százalék volt, jelenleg pedig már csak 15,5 százalék.  
    Tállai András hangsúlyozta, hogy a kormány adócsökkentési politikája a koronavírus-válságban is folytatódik, csak eddig mintegy 400 milliárd forintnyi közteherről mondott le a vállalkozások és a lakosság javára az állam.

MTI 2020. december 6.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.