Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Tudatos vásárlásra kéri a lakosságot az országos tisztifőorvos az adventi időszak beköszöntével a koronavírus-járvány miatt.

Müller Cecília vasárnap a közmédiának azt mondta, hogy a plázákban céltalanul fel-alá járkálni veszélyes, ezért aki teheti, vásároljon az interneten, aki pedig mégis személyesen veszi meg az ajándékokat, otthon találja ki, mit szeretne, hogy tudatosan, a lehető legrövidebb idő alatt el tudja intézni a vásárlást.

    Az országos tisztifőorvos emellett fontosnak tartja azt is, hogy az emberek időben kezdjék el a bevásárlást, amíg még nincs tömeg.
    Közölte, hogy szombaton minden eddiginél több új fertőzöttet regisztráltak, az elhunytak száma pedig 156 volt. Emiatt rendkívül fontos, hogy például a higiénés szabályok betartásával vigyázzunk azokra a családtagokra, akik a veszélyeztettek közé tartoznak - hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: ez alól a fiatalok sem kivételek, mivel a napokban közülük is haltak meg a koronavírus miatt, rájuk is oda kell figyelni.
    Müller Cecília továbbra is arra kér mindenkit, hogy kerülje a csoportosulásokat, és a szabályok fegyelmezett betartásával segítse az egészségügyi ellátórendszert, hogy bírja a jelenlegi extrém terhelést.
    A kormány tavasszal lélegeztetőgépeket szerzett be, jelenleg folyamatosan érkeznek az országba gyógyszerek, az egészségügyi személyzet pedig kiváló, ezért senki ne ijedjen meg, ha kórházba kell mennie: a kórházban a legmagasabb szintű ellátást biztosítják mindenkinek, rendelkezésre állnak a szakemberek, gyógyszerek, lélegeztetőgépek, beavatkozási lehetőségek, amelyeket szükség esetén gyorsan igénybe lehet venni - jelentette ki.
    Beszélt arról is: a járvány dinamikája azt mutatja, hogy a következő hetekben még hasonló fertőzöttségi adatokra kell számítani. Az, hogy milyen lesz az idei a karácsony, az emberek fegyelmezettségén múlik - vélekedett.

    Az országos tisztifőorvos emlékeztetett: jövő héten regisztráció indul, a lakosok jelezhetik igényüket az oltás iránt. Ez azt a célt szolgálja, hogy jobban meghatározhassák az oltópontokat, és kiszámíthassák azok várható terheltségét - mondta. Hozzátette: a regisztráció pontos módjáról jövő hét elején tájékoztatnak, de várhatóan az internetes regisztráció mellett lehetőség lesz telefonon vagy akár írásban is jelentkezni.
    Müller Cecília kitért arra is: a népegészségügy egyik fontos feladata, hogy a lehető legszélesebb körben tájékoztassa az embereket az oltásról, hogy ezáltal mindenki eldönthesse, szeretné-e beoltatni magát.
    Magyarországon a lakosság széles körében bizalom övezi az oltásokat, ezt a bizalmat pedig semmiképp sem szabad felborítani, ezért garantálni kell a koronavírus elleni vakcina hatékonyságát és biztonságosságát - emelte ki.
    Ismertette, hogy várhatóan kedden indul egy többi között virológusokból, kutatókból, oltóanyaggyártókból, klinikai szakemberekből álló magyar delegáció Oroszországba, hogy az orosz oltóanyagról tájékozódjon. A delegáció tagjai minden kérdésre választ kapnak majd, ha pedig a vakcina valóban hatásos és biztonságos, a magyarok rendelkezésére bocsájtják - mondta.
    Hozzátette: az orosz vakcina van leginkább elérhető közelségben, de a többi vakcináról is azt hallani, hogy az engedélyeztetési eljárás vége felé járnak.
 

MTI 2020. november 29.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.