Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A jövő évi költségvetés középpontjában a járvány elleni védekezés fenntartása, a gazdaság újraindítása, a munkahelyek megvédése és új munkahelyek létrejöttének támogatása áll.

A 2021-es költségvetési törvényjavaslatot 133 igen és 61 nem szavazattal fogadta el a parlament, ami azt jelenti, hogy a jogszabálynak 68,5 százalékos támogatottsága van - mondta Varga Mihály pénteken, a törvényjavaslat elfogadása után tartott budapesti sajtótájékoztatón.Hangsúlyozta: öröm a kormány számára, hogy a képviselők döntő többsége egyetért azzal, hogy a veszélyhelyzetben az emberek védelmében meghozott intézkedései helyesek voltak, hogy a gazdaságvédelmi alapot fenn kell tartani, és támogatták azt is, hogy a következő évben az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alappal, valamint a gazdaságvédelmi alapra építve indítsák újra az országot.

    A jövő évi költségvetés középpontjában a járvány elleni védekezés fenntartása, a gazdaság újraindítása, a munkahelyek megvédése és új munkahelyek létrejöttének támogatása áll. Ezek mellett azonban megmaradnak azok az értékek is, amelyekre a korábbi költségvetések és a kormány gazdaságpolitikája épült. A kormány elkötelezett a családok, a gyermeknevelés támogatása, az idősek megbecsülése mellett, és továbbra is fenn kívánja tartani az ország biztonságát - mondta a miniszter.
    Hozzátette: gazdaságpolitikai felfogásában is következetes maradt a kormány. Továbbra is a magyar gazdaság védelmét és megerősítését tekinti központi feladatnak, folytatja az adócsökkentés politikáját és a beruházások támogatását, és fegyelmezett államháztartási gazdálkodást folytat.

    A kormány - immár parlamenti megerősítéssel - továbbra is azzal számol, hogy 2021-ben 4,8 százalékkal nő a gazdaság, az államháztartás hiánya 2,9 százalék lesz, az államadósság a GDP 69,3 százalékára csökken, az infláció mértéke pedig 3 százalék körül alakul az év egészében. Változatlan maradt a tartalék nagysága is, a GDP 0,4 százalékát meghaladó, 211 milliárd forintos tartalékkal tervezték meg a következő évi költségvetést.
    A parlamenti vita során zöld jelzést kapott módosítások közül kiemelte, hogy 2021. július 1-jétől a csecsemőgondozási díj 70 százalékról 100 százalékra emelkedik. A Magyar falu program keretében az útépítések támogatása 52 milliárd forinttal, az élelmiszerbiztonságot, -ellátásbiztonságot szolgáló keret pedig 50 milliárd forinttal nő. Hozzátette, az ezekhez szükséges forrásokat az adóbevételek emelkedése, a gazdaság fehéredése teremti meg.
    Ugyancsak az elfogadott módosító indítványok teremtik meg a lehetőséget a gyermek diabétesz centrumok fejlesztésére, az iskolaőri hálózat működtetésére, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat kutatóinak bérrendezésére, Budapest és a fővárosi agglomeráció, a kerületi úthálózat indokolt fejlesztésének a támogatására, valamint a Diaszpóra felsőoktatási ösztöndíjprogram folytatására - fejtette ki a miniszter.

    Varga Mihály kiemelte, hogy jövőre 16 százalékkal - 739 milliárd forintról 865 milliárd forintra - emelkedik az önkormányzati rendszer állami támogatása.
    A fővárosi önkormányzat támogatása is jelentős mértékben nőni fog - mondta. Hangsúlyozta továbbá: ha a gazdaság jövőre közel 5 százalékkal nő, azok a bevételek is arányosan emelkedni fognak, amelyek az önkormányzatok stabil gazdálkodását szolgálják.
    A pénzügyminiszter kérdésekre válaszolva arról is beszélt,

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.