Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Nagyvállalati beruházási támogatás a kormány egyik legeredményesebb befektetésösztönző eszköze - jelentette ki a pénzügyminiszter a Masterplast Gyártó és Kereskedelmi Kft. részére nyújtott támogatást igazoló szerződés pénteki aláírási ünnepségén a Fejér megyei Sárszentmihályon.

Varga Mihály hangsúlyozta: a támogatási programra szükség volt, hogy segíteni tudják azokat a vállalatokat, amelyek már nem kkv-k, így nem jár nekik uniós forrás, de hazai forrásokkal fejleszteni tudnak. Jelezte, hogy a Nagyvállalati beruházási támogatás keretében 141 támogatási szerződést kötöttek és 86 projekt megvalósulását segítették, vagyis nincs olyan megye az országban, ahol ötnél kevesebb támogatási szerződést kötöttek volna.
Rámutatott, hogy 2015 óta közel 109 milliárd forintos támogatással mintegy 300 milliárd forintnyi beruházás valósult meg és 2600 új munkahely jött létre. Hozzátette: a koronavírus-járvány miatt a program idei keretét 40 milliárdra emelték, s folytatni kívánják a következő évben is.


Varga Mihály kiemelte, hogy a vírusjárvány nehéz időszaka után "itt az alkalom magasabb fordulatszámra visszakapcsolni". Megjegyezte, hogy a válság előtt lendületes volt a magyar gazdaság növekedése, évek óta tartósan az uniós átlag feletti növekedéssel felzárkózó pályán volt, most beruházásokkal, fejlesztésekkel és a versenyképesség javításával kell a korábbi lendületet visszanyerni.


A miniszter a jövőt illetően elmondta: a magyar gazdaságnak ismét tartósan az ötszázalékos növekedési pályára kell állnia ahhoz, hogy felzárkózhasson Nyugat-Európához, s ezáltal a magyarok olyan életszínvonalon éljenek, mint a nyugati országokban élők többsége. Ennek érdekében több olyan program indult el, amely a gazdasági szereplők felzárkózását segíti: a Nagyvállalati beruházási támogatás mellett a kormány lehetővé tette, hogy az uniós források felhasználása a kkv-k számára "lazább" legyen, ez egy újabb 30 milliárdos program, amelynek sikeres első bírálatai a héten jelentek meg. A nagy magyar cégeknek és a külföldi tulajdonú vállalatoknak lehetőségük van 800 ezer euró összegig vissza nem térítendő beruházási támogatásokra pályázni, itt a 150 milliárdos keretből 350-400 milliárdnyi beruházás jön létre, ami jó alap lehet a következő másfél-két évben a lendületvételhez - tette hozzá.
A Masterplast csoport legújabb beruházásáról a miniszter azt mondta, a cég az új gyártósorral munkahelyeket őriz meg, növeli a hatékonyságát, továbbá energiatakarékos termelést tud megvalósítani a jövőben.


Törő Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a kormány a beruházások támogatása mellett munkahelyek megőrzését is segíti a járványt követően: Fejérben bértámogatással eddig 11 ezer munkahelyet őriztek meg.
Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke ismertette: a cégcsoport nyolc országban rendelkezik saját leányvállalattal, tavalyi árbevétele pedig 107 millió euró (mintegy 37 milliárd forint) volt.
Úgy vélte, ezzel a beruházással és a hozzá kapcsolódó németországi cégvásárlásukkal jelentősen erősödött alapanyag előállításuk, valamint erősebbé válhat nyugat-európai piaci jelenlétük.
Megemlítette, hogy az állami támogatással nem csak a magyar építőipar legnagyobb gyártó vállalata maradnak, hanem szintet is léphetnek.
Ács Balázs, a Masterplast alelnöke arról beszélt, hogy az új gyártósoron fő termékük, a tetőfólia gyártására készültek, de a koronavírus-járvány miatt stratégiai fontosságúvá vált védőruha és maszk alapanyagokat is tudnak rajta gyártani. Úgy vélte, amennyiben a jövőben

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.