Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. november 12. - 12:42

Az eredményes gazdaságfehérítés áll az adócsökkentések mögött, a járványidőszak is rámutat annak fontoságára, hogy Magyarországon a feketegazdaság mértéke jelentősen csökkent 2010 óta - mondta a pénzügyminiszter a PricewaterhouseCoopers (PwC) Magyarország és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adózást érintő aktualitásokról rendezett közös online konferenciáján csütörtökön.


Varga Mihály kifejtette: a koronavírus-járvány jelentősen nagyobb károkat okoz, mint a 2008-as hitelválság, a különbség az, hogy Magyarország gazdasága most stabil, pénzügyileg a saját lábán áll, az állami bevételek pedig válság idején is befolynak. Ez tette lehetővé azt, hogy tavasszal egyből át tudtak csoportosítani a járvány ellen védekezésre, a gazdaságvédelemre és a munkahelyek megtartására - közölte.
    A pénzügyminiszter példaként említette, hogy az online pénztárgépek, a közúti elektronikus áruellenőrzés és az online számlázás rendszerbe állításával a korábbi töredékére csökkent a feketegazdaság.
    Varga Mihály előadásában hangsúlyozta azt is: a kormány adócsökkentésre épülő politikája több mint egy évtizede változatlan, azt a koronavírus sem tudta felülírni.
    Emlékeztetett, hogy a kormány az idén is folytatta adócsökkentő politikáját. Január 1-jétől a négygyermekes anyáknak élethosszig tartó szja-mentességet biztosítottak, emellett minden dolgozó nyugdíjast mentesítettek a járulékfizetés alól. A kisvállalati adó mértéke 13-ról 12 százalékra, a szálláshely-szolgáltatók forgalmi adóterhe pedig 9 százalékponttal csökkent. Július 1-jétől újabb két százalékponttal mérséklődött a szociális hozzájárulási adó.
A koronavírus-járvány káros hatásai miatt bevezetett adókönnyítések pedig eddig összesen mintegy 400 milliárd forintot hagytak a családoknál és a vállalkozóknál - tette hozzá.
    Varga Mihály kitért arra, hogy Magyarország évek óta őrzi élvonalbeli helyét az adócsökkentési rangsorokban, az OECD legfrissebb összesítése szerint nálunk csökkent a második legnagyobb mértékben az adóterhelés.
    A gazdaság fehérítéséről elmondta: a 2008-2009-es gazdasági krízis időszakában a szakmai becslések szerint a forgalmi adó mintegy 25 százaléka nem érkezett be az államkasszába, míg a legfrissebb uniós becslés szerint ez ma kevesebb, mint 7 százalék. Az adópolitika ezzel a gazdaságfehérítési fordulattal nemcsak az adócsökkentést segítette, hanem támogatta az államháztartás stabilizálódását és az adósságpálya csökkenő pályára állását - fejtette ki.


    A pénzügyminiszter a következő évekre megfogalmazott célok között említette, hogy Magyarország az EU digitális adóügyi éllovasa, és egyúttal a legnagyobb adó-adminisztráció csökkentője legyen. Felidézte, hogy a kormányzati ciklus végéig legalább harmadával csökkentik az adófajták számát, az adóügyek háromlépcsős digitalizálása révén pedig néhány éven belül az EU-ban Magyarországon lehet a legegyszerűbb az adóügyintézés.
    Első lépcsőként bevezették az e-szja rendszerét, az idén több mint 5,5 millió magánszemély helyett az adóhivatal készítette el az adóbevallást - idézte fel.
    Másodikként a vállalkozásokat segítik a legbonyolultabb bevallás, az áfa-bevallás kitöltésében, 2021. második felében debütál az e-áfa rendszer. Ezzel évente mintegy félmillió vállalkozás adó-adminisztrációját csökkenti jelentős mértékben a kormány - ismertette.
    A tervek szerint 2021-ben már a

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.