Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból - nyilatkozta a pénzügyminiszter az MTI-nek.

Varga Mihály hozzátette: a GINOP éves fejlesztési keretének módosításával többletforrás juthat egyebek mellett a bértámogatási programra, a vállalatok kapacitásbővítéseinek és beruházásainak támogatására, továbbá kedvezményes vállalati hitelekre is.

A kormány szerdai döntésével a Pénzügyminisztérium végrehajtásában működő GINOP keretében 310 milliárd forint vissza nem térítendő forrást és 110 milliárd forint 0 százalékos hitelt állít a gazdaságvédelemi akcióterv szolgálatába - ismertette Varga Mihály. Mint mondta: a GINOP éves fejlesztési kerete tartalmazza a program aktuális felhívásait és azok keretösszegeit, a módosításával pedig lehetőség van a kormány által elfogadott, és a programba illeszkedő gazdaságvédelmi intézkedések beépítésére, ezek alapján új pályázati felhívásokat meghirdetésére.


A pénzügyminiszter kiemelte, a GINOP így olyan gazdaságvédelmi programokra tud fedezet nyújtani, mint a vállalkozásokat segítő bértámogatás: a 200 milliárd forint összegű program keretében a kieső munkaidőre (maximum 85százalék) eső munkabér 70 százalékát megtéríti az állam a vállalkozások számára. A "kurzarbeit"-hoz hasonlóan a kutató-fejlesztők, mérnökök speciális bértámogatása is megvalósítható a GINOP forrásainak terhére, az ehhez szükséges 30 milliárd forint rendelkezésre áll.


A járványveszély következtében gazdasági nehézségekkel küzdő vállalkozások kapacitásainak újraépítése kulcsfontosságú a gazdaság újraindítása szempontjából - hangsúlyozta a miniszter, kiemelve, hogy a vállalkozások termelékenységének és technológiai megújulásának támogatására közel 74 milliárd forintos kerettel készítenek elő felhívásokat.
Ezen felül digitális készségfejlesztő program indulhat 7 milliárdos kerettel, amely az igények nagyságától függően növelhető, valamint 110 milliárd forint 0 százalékos forgóeszköz hitellel segítik a válságban leginkább érintett ágazatokat az MFB Pontokon keresztül.


Varga Mihály hangsúlyozta: bár a GINOP - hasonlóan valamennyi hazai operatív programhoz - rendkívül előrehaladott állapotban van, a szabad források felmérésével és a program gazdaságvédelmi szempontú újratervezésével jelentős forrásokat szabadított fel a kormány. Ezt a mozgásteret növelte az elmúlt hónapokban kialakult HUF/EUR árfolyamváltozás is. Ebben az esetben sem beszélhetünk tehát arról, hogy az Európai Unió a már megítélt kereten felül további forráshoz jutatta volna Magyarországot a koronavírus elleni védekezéssel összefüggésben - emlékeztetett a pénzügyminiszter.

MTI 2020. május 6., szerda 13:50

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.