Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A világbajnokság színeiben pompázott hétfőn este a főváros legszebb hídja. Hétfőn már minden a vasárnapig tartó versenyről szólt, amelynek sajtóeseményén nagy tapsot kapott az egyik legnagyobb magyar éremesélyes, Kós Hubert is.

Kós Huberttől érmeket várok – mondta Wladár Sándor, a magyar úszó szövetség elnöke a ma kezdődő rövidpályás úszó világbajnoksággal kapcsolatban a hétfő esti sajtótájékoztatón. A verseny, amelyen egy 34 fős magyar csapat indul, délelőtt 9 órakor az előfutamokkal kezdődik. A sportesemény alkalmából a Lánchíd is különleges kivilágítást kapott.

A hazai szövetség elnöke Wladár Sándor azt nyilatkozta az M4 Sportnak, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszistól, Kós Huberttől aranyérmet vár a Duna Arénában:

„Én Kós Huberttől várom elsősorban az éremszerzést. 200 háton vasárnap aranyérmet várok tőle, 100 háton 100 pillangón dobogós helyezést.”
Hozzátette:

„Nyilván Németh Nándi fantasztikus, minden világversenyen eddig döntős helyezést ért el, de a 25 méteres pálya azért más mint egy hosszú pálya, ha döntőbe került, pontszerző akkor én maximálisan elégedett leszek. Szabó Szebasztián pedig a rövidpálya királya, ha így tetszik, ha neki minden összejön, akkor tőle is egy szép eredményt várhatunk.”

A vizes sportágak világszövetségének elnöke, Husain Al-Musallam dicsérte a helyszínt és azt mondta, szerinte Budapest remek házigazdája lesz a rövidpályás világbajnokságnak.

„Fontos szempont a világbajnokság helyszínével kapcsolatban, hogy a Duna Aréna egy fantasztikus létesítmény, ugyanis számos világcsúcs született már itt az elmúlt években. A város is kiválóan ért a vizes sportokhoz és Magyarországot nyugodtan mondhatom egy vizes nemzetnek, már csak azért is, mert Hajós Alfréd személyében egy úszó lett az első magyar olimpiai bajnok. Úgyhogy ez egy remek pillanat számunkra, hogy Budapesten van a világbajnokság”
– mondta Husain al-Musallam, a World Aquatics elnöke.

A Duna Arénáról szép emléke van Kylie Masse-nak is. Az olimpiai ezüstérmes és háromszoros világbajnok hátúszó ugyanis még 2017-ben éppen Magyarország lett először vb-győztes:

„Nagyon jó emlékekkel gondolok vissza az eddigi budapesti versenyeimre, mert 2017-ben itt lettem először világbajnok. Öt évvel később, 2022-ben pedig 50 méter háton nyertem Budapesten. Szóval ezek olyan különleges emlékek, amelyeket soha nem fogok elfelejteni. Az pedig erőt ad nekem a következő versenynapokra, hogy ismét itt úszhatok”

– mondta a kanadai sportoló.

A keddtől-vasárnapig tartó budapesti rövidpályás világbajnokság futamait az M4 Sporton és a Duna Worldön láthatják élőben.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.