Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarország megállapodást írt alá Kínával, amely komoly együttműködési potenciált jelent a két ország között a nukleáris energia, a biztonság, az innováció területén – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy aláírtak egy megegyezést a kínai atomenergia-ügynökséggel, amely a nukleáris energia, a biztonság, az innováció területén komoly együttműködési potenciált jelent Magyarország és az ágazatban egyre nagyobb szerepet betöltő és önmagának egyre nagyobb súlyt követelő Kína között.

Hangsúlyozta, hogy Magyarországnak nemzeti érdeke a civilizált együttműködés újraélesztése Kelet és Nyugat között,
és hazánknak jó esélye van bebizonyítani, hogy ennek alapja a nukleáris energia lehet.

„Mi történik Magyarországon? Egy több évtizedes jó együttműködés és egy 2014-ben aláírt szerződés értelmében az orosz vállalatóriás, a Roszatom épít nukleáris erőművet, jelentős francia és német beszállítókkal. Emellett pedig a kis nukleáris reaktorok használata terén egy kizárólagos megállapodást írtunk alá az amerikai technológia használatáról” – mutatott rá.\

„Magyarországon tehát egyszerre van jelen az orosz, az amerikai, a német és a francia nukleáris ipar, ezek remekül tudnak egymás mellett és egymással is működni. Ezzel Magyarország bizonyítja, hogy a civilizált kelet-nyugati együttműködés újraélesztésének egyik legjobb terepe éppen a nukleáris energia” – tette hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy

a következő évtized egyértelműen a nukleáris energia évtizede lesz,
mert drasztikus mértékben nő globálisan az elektromosáram-igény, s hatékonyan, biztosan, biztonságosan és környezetkímélő módon csakis atomenergiával lehet fedezni ezt ekkora mennyiségben.

„A nukleáris iparban mind Keleten, mind Nyugaton óriási szereplők vannak (…) Mi mind a két irányban együttműködünk” – szögezte le.

A miniszter ennek kapcsán arról is tájékoztatott, hogy Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával a paksi bővítés felgyorsításában állapodtak meg, ugyanis most minden körülmény adott ehhez.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.