Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A vízügy szakemberei hajnalban megnyitották a Lajta-szükségtározó-rendszert, az árvízcsúcs csökkentése a Mosonmagyaróvár feletti szakaszon már érezteti is a hatását – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a Lajta-szükségtározó-rendszer – amely a folyó mentén, az osztrák-magyar határ és a város között helyezkedik el – megnyitása azt jelenti, hogy a vízügyes szakemberek a gátat megbontották, így irányított módon, biztonságosan, és megfelelő időzítéssel tudnak vizet kivezetni a kijelölt területekre. A beavatkozás jó döntésnek bizonyult, Mosonmagyaróvár fölött már érezteti hatását a levonuló víztömeg csökkenésében – jegyezték meg.

A dunai árhullám tetőzése jelenleg a szlovákiai Dévény térségében tart, a Dunakanyarban várhatóan még két napig emelkedik a vízszint, így ott még folyik az ideiglenes védművek kialakítása – írták, hozzátéve, hogy Budapesten az alsó rakpartra kedden 22 órakor lépett ki a víz, a tetőzés a fővárosban a hét végén várható.
Az OVF közlése szerint jelenleg a Duna Komárom feletti szakaszán mindenütt harmadfokú az árvízvédelmi készültség, munkatársaik 24 órában figyelik a helyzetet és a töltéseket, és ha bárhol szivárgást vagy más rendellenességet észlelnek, azonnal beavatkoznak, továbbá az érintett településeken a vízügyesek a társzervezetekkel és a civil önkéntesekkel együtt folyamatosan építik azokat az ideiglenes védvonalakat – töltésmagasításokat, nyúlgátakat, szigeteléseket -, amelyek megakadályozzák a lakott területek elárasztását. A legfrissebb adatok alapján a hazai szakaszon a legtöbb helyen a harmadfokú készültségi szintet meghaladóan tetőzik majd a folyó – fűzték hozzá.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a gátak hatalmas terhelésnek vannak kitéve, az elhúzódó tetőzések és az ár lassú levonulása miatt ez várhatóan még napokig így lesz. Mivel minden felesleges újabb terhelés, mozgás veszélyezteti a töltéseket, arra kérik a lakosságot, ne menjenek a gátakra nézelődni, fotózni.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.