Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Gyengült ugyan kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, azonban a minap másfél éve nem látott csúcsra ért.

Az eurót reggel hét órakor 381,68 forinton jegyezték az előző esti 381,51 forint után, a dollár jegyzése 331,40 forintra ment fel 330,59 forintról, a svájci franké pedig 410,91-re 410,84 forintról.

A forint az előző nap viszonylag nagy erősödést ért el, a mostanihoz hasonló szinten az eurót legutóbb 2024 januárjában jegyezték.
Az év eleje óta a forint 7,3 százalék nyereségre tett szert az euró, 16,6 százalékosra a dollár és 6,2 százalékosra a svájci frank ellenében. Szerdán, magyar idő szerint este tízkor a forint az euróval szemben 381,5-nél, a dollárral szemben 331-nél járt – számolt be a Portfolio még aznap.

A lap hozzáteszi:

a befektetők azt árazhatják be ezzel, hogy a jegybank továbbra is elkötelezett a szigorú monetáris politika mellett, amely az infláció várható esése mellett sem nyúl majd a magas alapkamathoz a következő hónapokban.

A forint erősödésére Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője is reagált Facebook-oldalán. „Emlékszem az előző kampányra, amikor kitört a háború, és energiaválság kezdte gyötörni Európát” – írta bejegyzése elején a politikus.

„Eltelt majd négy év, és 382-es árfolyamra ébredtünk”
– fűzte hozzá.

Szentkirályi Alexandra kontextusba helyezte a forint árfolyamának változását:

2022-ben, akkori árfolyamon, 900 euró volt a nettó magyar átlagbér, most, a jelenlegi árfolyamon, 1250 euró.
Ez három év alatt 39 százalékos, euróban számolt magyar béremelkedés.
Szerinte a bérfejlődés annak volt köszönhető, hogy Magyarország kimaradtunk a háborúból, nem engedett a szankciós nyomásnak, és a kormány megvédte Magyarország energiaellátását, nem Magyarország engedte be Ukrajnát az EU-ba, a kormány nem emelt adót és nem a családokat büntette Brüsszel háborús politikája miatt, hanem a bankoktól és a nagy multiktól szedte be a szükséges pénzt, valamint árréscsökkentéssel védekezett hazánk az áremelkedések ellen.

„Elégedetlenkedni mindenkinek saját joga. De azt be kell látnunk: Orbán Viktor nélkül jóval kevesebb lenne minden magyar zsebében”
– írta, majd hozzátette: „Brüsszel még mindig háborúzni akar, még mindig fel akarja venni Ukrajnát az Unióba, még mindig meg akarja szüntetni a rezsicsökkentést, és még mindig egy hozzá hű bábkormányt akar a nyakunkba ültetni.”

„Hallgassunk az eszünkre!”
– szögezte le Szentkirályi Alexandra.

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.