Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

„Magyarország és az Egyesült Államok közötti kapcsolat, barátság nagyon fontos számunkra” – erről beszélt többek között J. D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban az Orbán Viktorral folytatott tárgyalása előtt, amelyről egy rövid részletet osztott meg Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője közösségi oldalán. A megbeszélés után Orbán Viktor miniszterelnök és J. D. Vance alelnök közös sajtótájékoztatót tartott. A magyar miniszterelnök itt hangsúlyozta: „A világ legerősebb országa ma a magyarok szövetségese. Magyarország békéje és biztonsága így garantált.”

Az amerikai alelnök elmondta, a „Magyarország és az Egyesült Államok közötti kapcsolat, barátság nagyon fontos számunkra” – majd hozzátette:

„Részben azért, mert szeretjük a magyar embereket – ezt a csodálatos nemzetet és kultúrát –, de részben azért is, mert az elnök szereti önöket, és én is szeretem önöket, mert önök fontos részei annak, ami Európát erőssé és virágzóvá tette”

– mondta J. D. Vance.

„Ön egy igazi államférfi – azt mondanám –, az egyetlen igazi államférfi Európában!”

– hangsúlyozta. Azon kevesek egyike, aki képes beszélni a világ minden tájáról érkező emberekkel – tette hozzá az amerikai alelnök.

„Képes a béketeremtésben szerepet játszani, képes a gazdaságban államférfiként viselkedni” – emelte ki J. D. Vance alelnök aki ezután kitért az amerikai–magyar gazdasági együttműködés fontosságára, majd azzal folytatta: „Mindenekelőtt nagyra értékelem Viktor barátságát, mert nagyon ritkán van valaki, aki a diplomáciai képességek és a bölcsesség ilyen kombinációjával rendelkezik.”

Úgy folytatta: „Nagyon fontos számunkra, hogy továbbra is fenntartsuk ezt a kapcsolatot.” Ezt követően a 2026-os országgyűlési választásokra terelte a szót.

„Tudom, hogy öt-hat nap múlva választások lesznek, és szerettünk volna eljönni, hogy sok szerencsét kívánjunk ehhez önnek” – mondta J. D. Vance.

A megbeszélés után Orbán Viktor miniszterelnök és J. D. Vance alelnök közös sajtótájékoztatót tartott – ahogy erről beszámoltunk a hirado.hu oldalán. A magyar miniszterelnök itt hangsúlyozta:

„A világ legerősebb országa ma a magyarok szövetségese. Magyarország békéje és biztonsága így garantált.”

A sajtótájékoztatón Orbán Viktor először arról beszélt, hogy alelnök utoljára 35 éve járt Magyarországon, és 20 éve (George W. Bush 2006-os látogatása óta) nem volt ilyen magas rangú amerikai vendégük Magyarországon.

„2025 a rekordok éve volt a gazdasági együttműködésben. A ’26-os év is lendületes, 50 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom”

– mondta a miniszterelnök, hozzátéve: a mai napon megerősítették a stratégiai együttműködést az űriparban és a védelmi iparban is. Köszönetet mondott J. D. Vance-nek, hogy Donald Trumppal együtt kiálltak Magyarországért az utóbbi években.

J. D. Vance felidézte, hogy egy hét múlva fogják megválasztani Magyarország következő miniszterelnökét, és hozzátette, azért érkezett, mert a brüsszeli bürokratáknak nem tetszik Magyarország vezetője, és le akarják horgonyozni az országot.

„Orbán Viktor a legfontosabb vezető Európában, ami az energiabiztonságot és az energiafüggetlenséget illeti”

– mondta, hozzátéve: az európai vezetőknek semmi mást nem kellene tenniük, mint Orbán Viktor politikáját folytatni, és akkor nem lennének válságban.

A nap második felében egy nagyszabású, nyilvános rendezvényre kerül sor a MTK Sportpark területén. Az eseményt a magyar–amerikai barátság napja alkalmából szervezik meg, beszédet mond az eseményen J. D. Vance és Orbán Viktor is. A nagygyűlés várhatóan a látogatás leglátványosabb és legszélesebb közönséget megszólító programja lesz.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.