Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarországon a békét helyezzük előtérbe és ellenezzük a háborúk támogatását, így Omán diplomáciai megoldások iránti elkötelezettsége összhangban áll a mi közös elképzeléseinkkel – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az Ománi Szultánság budapesti nagykövetségének ünnepélyes megnyitóján.

Az ünnepségen Omán részéről jelen volt Khalid Hashil Mohammed Al Muslahi, Omán külügyminisztériumának igazgatási és pénzügyekért felelős államtitkára és Malallah Mahmood Shaban Al Balushi Budapestre akkreditált nagykövet.

Az Ománi Szultánság budapesti nagykövetségének felavatása új fejezetet nyitott a két ország történelmében – mutatott rá köszöntőjében Magyar Levente.

A magyar kormány külpolitikai és gazdasági stratégiája egyik alappillérének nevezte a közel-keleti kapcsolatok megerősítését, és kiemelte, hogy Magyarország a szavakon túl aktívan ápolja ezeket a kapcsolatokat.
Az eseményen megjelent, közel-keleti partnerországokból érkezett nagykövetek száma is erről tanúskodik – tette hozzá.

Beszédében elismerően nyilatkozott Omán közvetítő szerepéről a regionális konfliktusok megoldása terén. Rámutatott, hogy Omán az elsők között szorgalmazta a jemeni konfliktus megoldására irányuló béketárgyalásokat, ezzel biztosítva a vörös-tengeri hajózás biztonságát és szabadságát, amely továbbra is nemzetközi érdek.

Ománnak Magyarországhoz hasonlóan konfliktusok dúlnak a szomszédságában, a két országnak fegyveres összecsapások formájában zajló geopolitikai konfliktusokkal kell szembenéznie, amelyek országaink biztonságát veszélyeztetik. A háborús konfliktusok terén a két ország közötti legfontosabb hasonlóság a békés jövőről alkotott képünk – tette hozzá.

Meglátása szerint a konfliktusok felszámolásának legjobb módja az, ha szüntelenül követeljük a konfliktusok támogatásának megvonását. Ezzel kapcsolatban leszögezte: Omán és Magyarország nem fog változtatni irányelvein.

Magyar Levente kifejtette, hogy Magyarország továbbra is az elmúlt években kiépített személyes kapcsolatok támogatására törekszik Ománnal, amelyet elsősorban a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében kíván erősíteni. Hozzátette, hogy a két ország fővárosait és nagyobb városait összekötő közvetlen repülőjáratok indításáról is szó esett.

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.