Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megszűnnek a parkolóautomaták Budapesten és a díjak is emelkednek júliustól. Az indoklás szerint volt olyan kerület, ahol évi bruttó százmillió forintba került az automaták működtetése, és az automatás pénzbeszedés többe került a városnak, mint amennyit az autósok befizettek.

Megszűnik az összes parkolóautomata és a parkolás is drágul Budapesten július 1-től – írta meg a Telex, az RTL híradó értesüléseire hivatkozva.

A főváros szerint túl sokba került az automaták üzemeltetése, ezért kell megszüntetni őket.

A portál a cikkben felidézte: a Népszava korábban arról írt, hogy

volt olyan kerület, ahol évi bruttó százmillió forintba került az automaták működtetése.

Az RTL több járókelőt is megkérdezett, és kiderült, a legtöbben már most is inkább telefonról intézik a parkolást. Az automaták leszereléséről valójában már 2024-ben döntött a Fővárosi Közgyűlés, de a változás csak most júliustól lép életbe. Az azóta miniszterként politizáló Vitézy Dávid korábban fővárosi politikusként beszélt arról, hogy az automatás pénzbeszedés többe kerül a városnak, mint amennyit az autósok befizetnek.

A Népszava szerint a BKK azt javasolja, hogy akik továbbra is készpénzben fizetnének, azok fizethessenek a kerületi parkolás üzemeltetési irodákban. A javaslat szerint az autósoknak egy napjuk lenne arra, hogy utólag készpénzben fizessenek a parkolásért. A kártyás fizetés aránya ugyanakkor már most 90 százalék feletti a BKK adatai szerint.

A legdrágább belvárosi, A jelzésű zónában 600-ról 800 forintra emelkedik az óradíj, a B zónában 450-ről 600-ra. A C zónában 400 forintot, a D-ben pedig 300 forintot kell majd fizetni óránként júliustól.

A változtatásokkal milliárdos összeget lehet majd lefaragni a fővárosi parkolási rendszer költségeiből – olvasható a Telex cikkében.

 

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.