Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Palkovics László azt mondta, a kormány döntése értelmében Nemzeti Oltóanyaggyárat, és kifejezetten a Covid elleni oltóanyag gyártására Nemzeti Koronavírus-Oltóanyaggyárat hoznak létre, utóbbiban a Debreceni Egyetem (DE) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ együttműködésében fejlesztés alatt álló oltóanyagot gyártják majd.
    A tárcavezető szerint a magyar tudósok, szakemberek munkájának eredményeként megszülető hazai vakcinát minden bizonnyal nagyobb közbizalom is övezné, mint bármely importált terméket.
    A beruházások teljes költsége várhatóan 55 milliárd forint lesz, ebből a koronavírus oltóanyaggyár mintegy 6,7-7 milliárdba kerül. A kormány a gyorsabb építkezés és a gyártás mielőbbi megkezdése érdekében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a beruházás megvalósulásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket - tette hozzá a miniszter.
    A kormány a koronavírus-járvány tanulságai alapján Magyarország önellátási képességének erősítésére, külföldi kitettségének mérséklésére törekszik - mondta a tárcavezető utalva arra, hogy a magyar fejlesztői tudásra és az ipari kapacitásokra építve beindított maszkok, fertőtlenítőszerek, lélegeztetőgépek gyártása után "újra kell teremtenünk a vakcina-önellátáshoz szükséges feltételeket".
    "Egészségpolitikai és nemzetbiztonsági szempontból sem halogatható tovább, hogy a magyar emberek biztonságos ellátását hazai fejlesztésből, gyártásból tudjuk garantálni" - fogalmazott a tárcavezető kiemelve, hogy Magyarország kitettségének minimalizálása érdekében döntött a kormány a nemzeti oltóanyaggyár létrehozásáról.
    Hozzátette: az új gyártási és fejlesztési bázis, kutatási és termelési potenciál Debrecenben, az egyetem tudományos, kutatói tapasztalataira, szakembereire épülve valósulhat meg, és fontos elvárás, hogy a termékek a nemzetközi piacon is versenyképesek legyenek.
    Palkovics László közölte: az oltóanyaggyárat a Debreceni Egyetem által e célra alapított gazdasági társasága fejleszti, a gyár egyetemi tulajdonban marad. Az idei feladatokra mintegy 17 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak.
    A DE a saját oltóanyag előállítása mellett további vakcinák know-how-jának beszerzésére, fejlesztésére és forgalmazására is készül - jelezte.
    Palkovics László röviden kitért arra is, hogy "a szolgáltatások színvonalának növelése és azokhoz való jobb hozzáférés érdekében" tárcájánál hamarosan elkészül a hazai magánegészségügy továbbfejlesztésének stratégiája.
    "A közfinanszírozott rendszerrel való szabályozottabb együttműködés, a szakmai minimumfeltételek bevezetése a betegek érdeke is" - mondta megjegyezve, a szektor nemzetgazdasági szerepének és átláthatóságának erősítése érdemben előmozdíthatja a gazdasági növekedést.
    2022 végére lesz koronavírus elleni magyar vakcina - erősítette meg a sajtótájékoztatón Szilvássy Zoltán, a DE rektora.
    Jelezte: konzervatív technológiával inaktiválják a vírust, ebből már négy liter áll rendelkezésükre, és túl vannak az állatkísérleteken.
    A professzor hozzátette: a változékony kórokozókhoz is gyorsan tudnak majd alkalmazkodni, a leendő gyártással egy hónap alatt tudják majd követni az új mutációkat.
    Különlegességként említette a rektor, hogy nemcsak antivirális, hanem antibakteriális vakcinákat is gyártanak majd Debrecenben. Szavai szerint a "magyar covid-gyár" nemcsak az országot, de Kelet-Közép-Európa lakosságát is képes lesz ellátni vakcinákkal.

MTI 2021. február 25.



Forrás: koronavirus.gov.hu koronavirus.gov.hu


A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.