Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Idén is a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) érkeznek a gépjárműadóval kapcsolatos értesítések, illetve határozatok a gépjárműadó fizetésre kötelezetteknek vagy képviselőjüknek.

Az adó első részletét 2022. március 15-éig, a másodikat szeptember 15-éig kell befizetni. Azok, akiknek a tavalyihoz képest változott a gépjárműadójuk, azok idén is határozatot kapnak, akiknek viszont változatlan az adó összege, azokat értesítésben emlékezteti a NAV a fizetésre. Idén az adót idén már kerekítés nélkül, forintban kell megfizetni. (Ha csak ez a különbség a tavalyi adóhoz képest, akkor a NAV szintén csak értesítőlevelet küld a határozat helyett.)

Nem kapnak sem határozatot, sem értesítést azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. (Például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek.) Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.

A gépjárműadó első részletét március 15-ig, a második részletét szeptember 15-ig kell befizetni. A határidőkre azért érdemes odafigyelni, mert az adó késedelmes fizetésekor már késedelmi pótlék növelheti az összeget. Tehát az is okvetlenül vegye figyelembe a fizetési határidőket, aki esetleg nem veszi át az emlékeztető értesítést vagy határozatot.

A gépjárműadót továbbra is a NAV-hoz kell befizetni, a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Banki átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovat elején, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni. A pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek kizárólag átutalással rendezhetik a befizetést. Akik nem kötelezettek pénzforgalmi számla nyitására, azok fizethetnek banki átutalással, a papíron küldött irathoz mellékelt csekken, az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren (EFER-en) keresztül átutalással. Csekk online a NAV honlapján és SMS-ben a 06/30 344-4304-es telefonszámon igényelhető. Az SMS-ben a „CSEKK” szót, utána egy szóközt, majd az adóazonosító jelet kell beírni.

A határozatokat és értesítéseket a NAV elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre) küldi mindenkinek, aki elektronikusan elérhető. A többiek postán kapják meg a papírokat. Ha valakinek olyan képviselője, meghatalmazottja van, aki eljárhat a gépjárműadóval kapcsolatban, akkor a határozatot csak a képviselő kapja. Az emlékeztető értesítést az adózó és a képviselő is megkapja. A felkészülés érdekében a képviselőket a NAV külön is tájékoztatja.

Azon kerületi lakosok, akik az Önkormányzattól is kapnak gépjárműadó csekket, azoknak az adókötelezettsége még 2021 előtti, arról a NAV tájékoztatást nem küld. Fontos ellenőrizni azt is, hogy a NAV-nál milyen értesítési címet adtak meg, hiszen a NAV arra a címre küldi majd ki az egyenlegközlőt. Ha a tartózkodási hely és a megadott cím eltér, érdemes azt a NAV-nak jelezni, vagy gyakrabban ellenőrizni az értesítési hely postaládáját.

(budavar.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.