Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az útdíj kiterjesztése az M0-s autópályára és a bevezető gyorsforgalmi utakra új helyzetet eredményezett: Tarlós István maga jelentette ki nemrég, hogy a matricás rendszer miatt át kell gondolni a dugódíj koncepcióját. 

Az index.hu megkereste a főpolgármestert, hogy értette szavait, ám csak annyit tudtunk meg, hogy a dugódíj bevezetése 2016-ig nincs napirenden, az útdíj rendszere pedig már a jövő héten módosul, ezért egyelőre nem tud sokat mondani. A keddi Népszabadságban Tarlós úgy nyilatkozott, ugyan a dugódíj bevezetését most egy parlamenti döntés tiltja, azt azonban − hacsak nem akarjuk visszafizetni a 4-es metróra kapott uniós támogatást − be kell vezetni. A bevezetés reális időpontja pedig 2016 vége.A dugódíj bevezetése három réteget érintene kellemetlenül a jelenlegi helyzetben. 

  • Azokat az autósokat, akiknek az útdíj miatt most fizetni kell, ők kapnának még egy terhet a nyakukba (dupla szívás). 
  • Azokat a főleg külvárosi és agglomerációs autósokat is, akik eddig az M0-st használták a dugómentes és gyors közlekedés érdekében, főleg az észak-déli és a keleti-észak-nyugati tengelyen, mert ők most még a város útjait használva ingyen meg tudják oldani az eljutást a célhoz, de a dugódíj kiszorítja majd őket (szimpla szívás). 
  • Végül azokat az autósokat, akik eleve is érintettek volnának: akik a külső városrészekből a centrumba tartanak (alap szívás). 

Az évi 5000 (havi 417 forintot) jelentő útdíj (megyei matrica) miatt már most nagy a feszültség. A majdani dugódíj mértéke ennél jóval irritálóbb: akár napi 500 forintos is lehet. Elképzelhető, mekkora indulatokat szülne a bevezetése.

A főváros vezetés előtt alapvetően négyféle lehetőség áll, ha át akarja gondolni, mit tegyen a 2016-ra tervezett dugódíjjal:

  1.  lemond róla, vagy elhalasztja bizonytalan ideig
  2.  bevezeti, de szűkebb zónában (például a nagykörúton vagy a kiskörúton belül)
  3.  bevezeti, egy tágabb zónában (például a Hungária körúton belül – eredetileg ez volt az elképzelés, körülbelül 500 forintos díjjal)
  4.  bevezeti, de két zónában (egy kisebb és egy nagyobb díjjal)

A legkonfliktusmentesebb megoldás nyilván az első verzió lenne. Csakhogy, ahogy Tarlós István mondani szokta, a dugódíj bevezetése mellett Demszky Gábor elkötelezte magát a 4-es metró uniós támogatási szerződésében, ha ebből most visszalépnének, vissza kell fizetni 180 milliárd forintos uniós támogatást.

A teljes cikk az index.hu oldalán olvasható.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.