Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A budapesti lakáspiacon tavaly 29 305 tranzakciót bonyolítottak le, ami 19 százalékkal elmarad a 2018-as adatoktól, ez azt támasztja alá, hogy már a járvány kirobbanása előtt is mérséklődött a lakáspiac pörgése - közölte az Otthon Centrum a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján szerdán.

 Az ingatlanközvetítő hálózat közleménye szerint az adásvételek rangsorát továbbra is a XIII. kerület vezeti, tavaly mintegy 3000 tranzakció történt itt. A második legtöbb, valamivel 2500 fölötti fővárosi adásvétel a XI. kerületben köttetett, a harmadik hely pedig a XIV. kerületé, kevéssel 2500 alatti tranzakcióval. A számok mindegyik esetben elmaradtak a 2018-as adatoktól.
    Budapestről tavaly 5700-zal többen költöztek el, mint ahányan érkeztek, de ez nem mindenhol járt népességcsökkenéssel. A KSH adatai szerint a XI. kerületben több mint 400-zal emelkedett a lakosság száma, a IX. kerület 200 fős népességtöbbletet könyvelhet el, míg a harmadik helyen a XIII. kerület végzett 165 főnyi gyarapodással. Miközben Budapest egészére a városkörnyékre költözés jellemző, ezekben a kerületekben továbbra is komoly kereslet van a lakásokra - hívta fel a figyelmet az ingatlanközvetítő hálózat.
    A rendelkezésre álló információk szerint a téglalakások fővárosi átlagos négyzetméterára 742 ezer forintra emelkedett az idei első kilenc hónapban. A legmagasabb fajlagos négyzetméterár az V. kerületben alakult ki, ahol elérte az 1 millió 50 ezer forintot. A legdrágább városrészek rangsorában a második a XIII. kerület 950 ezer forintos átlagos négyzetméterárral, a harmadik pedig az I. kerület 900 ezer forinttal - összegezte az Otthon Centrum tanulmányát Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető a közlemény szerint.
    A panellakások esetében az átlagos négyzetméterár 524 ezer forint volt január-szeptemberben. A legdrágábban, 630 ezer forintért a XI. kerületben lehetett hozzájutni egy négyzetméterhez, míg a VIII. és XIII. kerületben 608 ezer forintért.
    A családi házak átlagos eladási ára elérte a 450 ezer forintot négyzetméterenként. A legtöbbet, 850 ezer forintot a XII. kerületben kértek, a fajlagos árakat összegző listán ezt követte a XI. kerület 700 ezer forinttal és a III. kerület 572 ezer forinttal.
    Az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 1,045 millió forint volt Budapesten az első kilenc hónapban. A legdrágábbak a belvárosi és hegyvidéki részeken épülnek. A legmagasabb fajlagos átlagárral az V. kerület lett az első 2 millió forinttal, majd a II. és a XII. kerület következik átlag 1,8 milliós négyzetméterárral.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.