Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Legkésőbb 2017 elején bevezetik Budapesten a dugódíjat - erősítette meg a főpolgármester egy szerdai háttérbeszélgetésen, ahol kiemelte, hogy ez a feltétele a 4-es metró uniós támogatásának. Azt egyelőre továbbra sem sikerült megtudni, hogy az Európai Bizottság hányszor és miért adott haladékot a dugódíj bevezetésére.

Az InfoRádió cikkét meg is hallgathatod:
{mp3remote}http://inforadio.hu/audio/00050/00050ab5a.mp3{/mp3remote}

A főpolgármester szerint a dugódíjat 2016 végén, de legkésőbb 2017 elején mindenképpen bevezetik Budapesten. Tarlós István egy szerdai háttérbeszélgetésen kiemelte, hogy a pesti oldalon a Hungária körút vonalát támogatja zónahatárnak, a budai oldalon még keresik a fizetős övezet határát. A városvezető hangsúlyozta, ha elmarad a dugódíj, várhatóan több tízmilliárdos büntetést kellene fizetnie a városnak.

Az InfoRádió többször is megpróbálta megtudni, hogy az Európai Bizottság hányszor és miért adott haladékot a dugódíj bevezetésére, ami a 4-es metró uniós támogatásának egyik feltétele volt és az első megállapodás szerint már 2013 óta alkalmazni kellene.

2012 áprilisában ezt hangsúlyozta a főpolgármester is:

"Egy biztos, 2013. június 30-val a dugódíjat legalább részlegesen szeretnénk bevezetni és az is biztos, hogy az állam ennek függvényében fog a támogatásból kivonulni."

Három hónappal később viszont az Országgyűlés elutasította az erről szóló törvénymódosítást, Tarlós István akkor utalt arra, hogy ez csak elodázza a döntést.

"Felelőtlen vállalás volt, nagyon jól tudták, hogy nincsenek meg az infrastrukturális előfeltételek."

Szerdán a főpolgármester arról is beszélt, hogy a díj bevezetésére még Demszky Gábor korábbi főpolgármester vállalt szerződéses kötelezettséget 2005-ben. A díj bevezetéséhez több P+R parkolót kellett volna építeni, de határidőre sem a 4-es metró, sem a parkolók nem lettek kész, a díjat így nem lehetett bevezetni. Tarlós István kiemelte, a dugódíj előkészületei jelenleg is folyamatban vannak.

Az InfoRádió másfél hete kéri a Városházától az Európai Bizottság dugódíjra vonatkozó határozatát, de nem kaptuk meg és indoklás sem érkezett arra, miért nem publikus. Azt a választ kaptuk, hogy amint lesz hivatalos információ, tájékoztatják a közvéleményt. A brüsszeli testület magyarországi képviselete viszont azonnal elküldte azt a 2009-es dokumentumot, amelyből kiderül, hogy az Európai Unió egyebek mellett a dugódíj bevezetéséhez kötötte a 4-es metró támogatását, a módját és mértékét azonban nem határozta meg. A díjat viszont kötelező bevezetni, ezt a főpolgármester többször is hangsúlyozta.

"Itt nincs választási alternatíva, hacsak valakinek nincs kedve 180 milliárd forintot visszafizetni az Európai Uniónak. Nem nagyon tudok olyanról, akinek ehhez kedve volna."

A Városháza kommunikációs igazgatósága arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy a BKV és a BKK már dolgozik a zónahatárok kijelölésén. Az eddigi információkból az derül ki, hogy az Európai Bizottság legalább egyszer, de az is lehet, hogy kétszer már haladékot adott a dugódíj bevezetésére, az erről szóló határozatokat sem a Városháza, sem a brüsszeli testület magyarországi képviselete nem bocsátotta az InfoRádió rendelkezésére.

Hanganyag: Szabó S. Gergő

Forrás: InfoRádió

Forrás

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.