Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány tegnap hozott döntésével megerősítette: a jó együttműködés jegyében a kabinet segítő kezet nyújt a fővárosnak és kész átvállalni jelentős budapesti városfejlesztések megvalósítását, a költségek teljes fedezetét, és így tehermentesíteni a fővárosi költségvetést - közölte a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szerdán az MTI-vel.

Fürjes Balázs elmondta, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a kormány támogatását kérte budapesti megszorításokhoz, adóemeléshez és hitelfelvételhez.
    E javaslatokat most a kormány áttekintette és egyértelműen leszögezte: sem a megszorításokat, sem a budapesti adóemelést, sem a főváros eladósodást nem tartja alkalmas eszköznek a járvány miatti gazdasági visszaesés kezelésére, azokat nem tudja támogatni - közölte.
    Viszont a kormány tegnap döntött arról, hogy kész segítséget nyújtani a fővárosi városvezetésnek és kész több tízmilliárd forintnyi budapesti városfejlesztést teljes egészében átvállalni, a fejlesztéseket megvalósítani és ezzel tehermentesíteni a fővárosi önkormányzat költségvetését - tudatta Fürjes Balázs.
    A kormánydöntés lényege, hogy kizárólag a fővárosi önkormányzattal való megegyezés, kizárólag a főpolgármester igénye alapján a kormány kész az önkormányzat helyett viselni nagy budapesti városfejlesztések költségét, átvállalni a megvalósítás felelősségét - mondta az államtitkár.


    Fürjes Balázs hozzátette, hogy a kormánydöntés fontos pontja, hogy a kormány garanciát ad Karácsony Gergelynek: az átvállalt városfejlesztések terveit a kormány a fővárossal közösen dolgozza ki és csak a városvezetés által jóváhagyott tervek alapján lehetne építkezni.
    Fürjes Balázs tudatta, hogy a kormány döntése és a fővárosnak már meg is küldött írásos javaslata első körben 60 milliárd forintnyi tehermentesítésre tesz javaslatot, azaz 60 milliárd forint megtakarítását teszi lehetővé a fővárosnak, ha a városvezetés elfogadja a kormányzati megoldást.
    A kormánydöntés pontosan és tételesen megnevezi azokat az egyenként is több milliárdos városfejlesztéseket, amelyek átvállalását a kormány felajánlja a városvezetésnek - mondta el az államtitkár.


    "A kormány javaslata megfogalmazásakor igazodott Karácsony Gergely kéréseihez. Azoknak a fejlesztéseknek a segítő átvállalására teszünk javaslatot, amelyeket a főpolgármester nevezett meg. A listát tőle kaptuk, ő jelölte ki azokat a fejlesztéseket, amelyeket a főpolgármester adóemeléssel és a város eladósításával akart finanszírozni és amikre további kormányzati költségvetési támogatásokat kért. A mi megoldásunk egyszerű és gyakorlatias: fejlesszük együtt Budapestet, de tegyük ezt adóemelés és eladósodás nélkül" - fogalmazott Fürjes Balázs.


    Az államtitkár pontos tájékoztatást adott arról, milyen városfejlesztések valósulhatnak meg, ha a főpolgármester elfogadja a kormány javaslatát.
    Fürjes Balázs elmondta, a kormány, a főpolgármesterrel való megegyezés alapján kész megvalósítani a pesti rakpartok kerékpáros- és gyalogosbarát, zöldfelületeket, utcabútorokat, pihenőpadokat is tartalmazó átalakítását a kétszer egysávos autóközlekedést fenntartó megújítását, kifizetni és befejezni a Biodóm-beruházást, biztosítani a turistabuszok Gellért-hegyi kitiltását lehetővé tevő, környezetbarát budai sikló megvalósítását, meghosszabbítani a budai fonódó villamos hálózatát és bővíteni az Etele téri buszpályaudvart.  
    "Ha a főváros elfogadja megoldási javaslatunkat, 60 milliárddal tehermentesítjük a fővárosi költségvetést, 60 milliárdot spórolhat meg a főpolgármester, 60 milliárd újabb extra segítséget kap Budapest" - mondta Fürjes Balázs államtitkár.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.