Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A világszerte több mint 250 vonzó startup helyszínt összehasonlító Global Startup Ecosystem Report idén először szerepelteti rangsorában a magyar fővárost - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-nek eljuttatott közleményében szerdán.

    Kiemelték: a mértékadó jelentés fontos eredményként említi, hogy az elmúlt években közel 27 milliárd forintnyi korai befektetés jutott a helyi kezdő vállalkozásokhoz. Budapest ezzel a feltörekvő ökoszisztémák élmezőnyébe került a finanszírozás terén - tették hozzá. Jelezték: a jelentés megőrzendő értékként emeli ki az aktív állami szerepvállalást és a rendelkezésre álló szakértelmet is.
    Az ITM és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) tavaly kapcsolódott be partnerként a Startup Genome elemző-tanácsadó szervezet nemzetközi kutatásába - idézték fel. Az együttműködés célja, hogy a hazai startup ökoszisztéma látványos fejlődése a külföldi innovátorok és befektetők számára is láthatóbbá váljon.
    A 2020-ról szóló, idén publikált kutatás a feltörekvő városok nemzetközi élmezőnyébe sorolta a magyar fővárost - mutattak rá a közleményben. A kedvező eredmény eléréséhez, a startup ökoszisztéma élénkítéséhez az ITM és az NKFIH kiemelt szakpolitikai támogatással és jelentős keretösszegű pályázati finanszírozással járult hozzá - tették hozzá.
    "Hazánk kiváló teljesítménye a magyar kreativitás és a nemzetköziesedési folyamatok mellett a célzott állami támogatásoknak és az egyetemi szintű startup képzés elindításának is betudható. A globális felmérés megállapításai visszaigazolják erőfeszítéseinket, újabb célokat jelölnek ki a vállalkozni vágyó fiatalok lehetőségeinek további bővítéséhez" - hangsúlyozta Gulyás Tibor, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára a közleményben. Hozzátette: a kormányzat továbbra is kiemelten ösztönzi a sikeres technológiai inkubátorok befektetési és mentorálási tevékenységét, és "arra is jogosan lehetünk büszkék, hogy Európában miénk az egyik legnagyobb és legtevékenyebb állami kockázati tőkealap".
    A közlemény szerint a Startup Genome jelentése szektorális erősségként külön kitér a mesterséges intelligencia terén felmutatott teljesítményre. Megemlíti a több mint 200 tagot számláló Mesterséges Intelligencia Koalíciót, az állami beruházásban létrejött ZalaZone járműipari tesztpályát, és olyan startup sikertörténeteket, mint az önvezető járművekre koncentráló AImotive vagy a gyógyszerfejlesztést digitális sejtmodellezéssel elősegítő Turbine Kft.
    Az innovációs ökoszisztéma komplex folyamatában a startupok számítanak az egyik legfontosabb láncszemnek, támogatásuk nemcsak az ökoszisztéma fejlődésében, hanem nemzetgazdasági szinten is érzékelhető eredményeket hoz - emelte ki a közleményben Kölkedi Krisztián, az NKFIH főosztályvezetője, a Hungarian Startup University Program vezetője.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.