Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyar pénztárcából megfizethetetlen árak uralják a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt – nem csoda, hogy a korzózó tömeg főleg turistákból áll. Míg advent első vasárnapján szórványosan magyar szót is lehetett hallani a téren, addig hétfőn már főleg német, orosz, brit és kínai családokba, baráti társaságokba botlottunk. A Magyar Nemzet cikke.

Az évek óta Európa tíz legjobbja közé sorolt budapesti vásár szezononként 300-400 ezer látogatót vonz. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ büszke arra, hogy a kiállítókat szakmai zsűri választja ki, szigorú minőségi követelmények alapján. A fonott kosarakat vagy a fajátékokat nem is érheti kritika, az ételekkel és az italokkal sincs különösebb probléma, az árképzés azonban elrugaszkodott a valóságtól. Még ha tudomásul vesszük is, hogy 900 forintba kerül három deci forralt bor, ugyanennyi forró teát pedig 450-ért adnak, az 1300 forintos rumpuncs vagy az 1650-es grog már több mint meggondolandó kiadás. Forró csoki rummal 1500, anélkül 900, négy cent pálinkáért 1300-1500 forintot kell leszurkolni. Ilyen ital­árak mellett egyre több érv szól a 650-750 forintos sör mellett, mégis kevesen sétálnak korsóval a kezükben.

A sült gesztenyét szemenként 100 forintért mérik, 10 darabos a kisadag, 15-ös a nagy, nem jár kedvezmény a nagyobb étkűeknek. Itt még nem késő hátat fordítani, de aki az 1200 négyzetméteres finomságteraszon is elcsábul, annak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. A fahéj illata helyett itt már inkább olajszag tölti meg a levegőt, mégis hosszú sorokban várakoznak az érdeklődők. Egy egész – nem éppen túlméretezett – csülök 5500 forint, a fél 3300, a negyed 1800. Hiába, ez nem a bérből és fizetésből élők terepe. Ennyiért máshol egy kiadós éttermi ebédet is elkölthetünk, mégis népszerű a vásárban az étel.

Választhatunk, hogy 2800 forintért libacomb lila káposztával kerüljön a tányérunkra vagy bolognai spagetti, a brassóiért pedig ugyanúgy 2500 forintot kérnek el, mint a töltött káposztáért, a kakastökepörkölt ára pedig 2250 forint adagonként. Nem nagy a választék 2000 forint alatt, a sült kolbászért, illetve a roston sült csirkemellért, tar­jáért 1900 forintot kell fizetni, a gulyáslevesért cipóban pedig 1800-at. Kevésbé kiadós ugyan, de az eddigiekhez képest megfizethető az 1500 forintos slambuc, a mákos guba (1200) vagy a juhtúrós polenta (1000). Az édesszájúak 1500 forintért juthatnak kürtőskalácshoz; ez az egységár, a vaníliás, a diós, a fahéjas, a kakaós és a kókuszos is ugyanennyibe kerül. Pár száz méterrel kijjebb az 1200-as kaláccsal nem csinálunk nagy üzletet, hiszen nemcsak olcsóbb ez a verzió, hanem kisebb is. Ilyen számháborúban hamar elfogyhat akár egy délután alatt is egy minimálbér.

Sokan persze eleve nem a Vörösmarty téren akarnak jóllakni, ők forralt borral a kézben válogathatnak az ajándéktárgyak és a divatáruk között. Mézeskalács-házikót már 2000 forintért is vehetünk, de van szebb, nagyobb 5000-ért is, egy rúd diós vagy mákos bejgli 2200 forint. Mérettől és formától függően fonott kosarat 3-6 ezer forintért kaphatunk. A fekete pénteki leárazásokkal aligha kelhetnek versenyre a vásárban kapható sapkák: a szőrmés változatokért 45-55 ezer forintot kell fizetni, amelyik viszont bőrből készült, azért 60-70 ezret is elkérnek. Bőrkesztyűhöz ellenben ennek az árnak a töredékéért, 12-18 ezer forintért is hozzá lehet jutni.

Vannak persze pozitívumok is: több tucat kulturális és családi műsor közül választhatunk, a színpadi programok mellett van játszóház is. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ idén először könyvgyűjtést szervez a rászoruló fővárosi szociális intézmények részére a vásáron, az akcióra nyolc karitatív szervezetet is meghívtak. Újdonság, hogy a Belföldi Budapest Card tulajdonosai a MÁV járatain kedvezményesen utazhatnak a rendezvényre. A karácsonyi vásárlási láz persze az adventi vásárok ellenére továbbra is elsősorban a bevásárlóközpontokban csapódik le. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint nagy karácsonyi roham várható decemberben, ezermilliárd forint fölé is ugorhat a bolti költekezés. (mno.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.