Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az autóvásárlás nem mindig egyszerű, ha pedig még használt is az autó, könnyen érezheti úgy, hogy végeláthatatlan adminisztrációs folyamatok választják el attól, hogy végre vezethesse az új szerzeményt.

Aki pedig az első autóját vásárolja meg, annak különösen bonyolult lehet a sok vizsgálat, igazolás és ügyintézés. Az ő számukra (is) összeszedtük, mi a használtautó-vásárlás menete.

Ha már megvan a kiválasztott…

Tegyük fel, hogy már megvan a kiszemelt autó: egy hozzáértő ismerős segítségével alaposan megvizsgálta, esetleg szerviz segítségét kérte az állapotfelmérésben, elvitte egy próbakörre, ráadásul az autó adatait is lekérdezte – a jármű minden elvárásának megfelel. Ha megállapodott a tulajdonossal az adásvételről, elkezdődhetnek az ügyintézési folyamatok.

1. Eredetiségvizsgálat

Az eredetiségvizsgálat egy kötelezően elvégzendő vizsgálat, amely során ellenőrzik, hogy az autó biztosan nem lopott-e. Ez egy rövid, 10-15 perces procedúra, amit el lehet végeztetni az adásvétel után is, de célszerű még előtte túlesni rajta, nehogy túl későn érje kellemetlen meglepetés. Fontos azonban, hogy a vizsgálatot igazoló hatósági bizonyítvány 60 napig érvényes, tehát az eredetiségvizsgálat és a gépjármű átíratása között nem telhet el ennél több idő.

2. Adásvételi szerződés

Ha minden rendben a választott autóval, és a tulajdonossal minden részletben megállapodtak, következhet maga az adásvétel. Ehhez egy adásvételi szerződést kell kitölteni és aláírni a két félnek (valamint a két tanúnak), amelyhez szerződésmintát könnyen letölthetnek a kormányhivatal weboldaláról, vagy ide kattintva honlapunkról is. Természetesen fel kell hívnunk a figyelmet rá, hogy a szerződést alaposan átolvasva, minden részletre jól figyelve töltse ki és írja alá! A szabályos adásvételi szerződésen percre pontosan fel kell tüntetni az autó átadásának idejét is. Az aláírt szerződésből négy példányra lesz szükség, ebből kettőt az eladó, kettőt a vevő tart meg.

3. Kötelező biztosítás

Az adásvételi szerződés aláírása utáni legelső feladat a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötése. Mivel – ahogy a neve mutatja – ezzel a biztosítással minden forgalomban lévő gépjárműnek rendelkeznie kell, ezért ne felejtse el még az adásvétel napján, a lehető leghamarabb megkötni! Ellenkező esetben a biztosító fedezetlenségi díjat fog felszámolni a nem biztosított napokra, ami igen magas összegre rúghat. Emellett időnként előfordul az az eset, amikor a vevő nem az adásvétellel egy időben köti meg a biztosítását, hanem előbb beül az autóba, hogy hazavezessen, majd a hazaúton okoz balesetet az új kocsival… Ilyenkor hamar kiderül, hogy az autón nem volt kötelező biztosítás, és ugyan az okozott kárt a MABISZ rendezi a Kártalanítási Számláról, utólag a teljes összeget visszakövetelheti a károkozótól. Nem érdemes tehát halogatni a kötelező biztosítás elintézését.

A kötelezővel egy időben elgondolkozhat a casco biztosítás kötésén is. Használt, különösen 10 évnél idősebb autó esetében sokan úgy döntenek, hogy nem éri meg a teljes körű casco fizetése, inkább csak lopásra szeretnék biztosítani járművüket. Erre természetesen van lehetőség. A rész casco biztosításokról (töréskár, lopáskár) casco sorozatunkban bővebben olvashat.

4. A gépjármű átírása

Megvan az eredetiségvizsgálat, az aláírt adásvételi szerződés, és a kötelező biztosítást is megkötötte. A használtautó-vásárlás utolsó állomása az okmányiroda, ahol a gépjármű átírása megtörténik. Ehhez a következő dokumentumokra lesz szüksége:

  • az adásvételi szerződésre,
  • a személyazonosító okmányaira,
  • a megvásárolt autó korábbi forgalmi engedélyére és törzskönyvére,
  • a megkötött kötelező biztosítás igazolására,
  • és az eredetiségvizsgálatot igazoló hatósági bizonyítványra.

Az átírás során a gépjárműhöz új forgalmi engedélyt és törzskönyvet állítanak ki, emellett a vagyonszerzési illetéket is be kell fizetnie.

A gépjármű átíratásának határideje van: a jármű átvételétől számított 15 napon meg kell történnie.

Milyen költségekkel számoljon, ha használt autót vásárol?

A fenti ügyintézési folyamatoknak különböző hatósági díjai és illetékei vannak, amellyel érdemes előre számolnia.

  • Az eredetiségvizsgálat díja személygépjármű esetében 17-20 000 Ft, amelyet megegyezés alapján a vevő, az eladó, vagy valamilyen arányban közösen fizetik ki.
  • Az új forgalmi engedély kiállítási díja 6000 Ft,
  • ugyanennyi az új törzskönyv kiállítási díja is.
  • A legnagyobb tétel kétségkívül a vagyonszerzési illeték – ez a jármű korától és teljesítményétől függően néhány tízezer, de akár 50-100 000 Ft is lehet.
  • Végül használt autó esetében nem szabad megfeledkezni a vásárlás utáni szervizelésről sem, hiszen jó eséllyel valamilyen alkatrészcserével vagy –pótlással kezdődik a közös kaland az új járművel.

Mi a teendő, ha Ön adja el az autóját?

Bár az elintéznivalók száma lényegesen kevesebbnek tűnik eladóként, mint vevőként, néhány feladata természetesen akkor is van, ha Ön adja el az autóját: a legfontosabb, hogy az adásvételi szerződés aláírása után 8 napon belül kötelessége bejelentenie az autó eladását az okmányirodában vagy elektronikus úton.

A másik teendő a kötelező biztosítás felmondása, ez eladás esetén érdekmúlásra való hivatkozással tehető meg. Bár sokan nincsenek tisztában vele, mi az eljárás, de az előre befizetett biztosítási díj ilyenkor természetesen részarányosan visszajár; tehát ha az egész évre előre kifizette a kötelezőt, de végül hat hónap után eladta az autót, a második hat hónapra szóló díjat visszakapja a biztosítótól.

Ha pedig a régi autója éves autópálya matricával rendelkezett, minden gond nélkül átírathatja azt az újra, hogy ne vesszen kárba.

Forrás: kotelezobiztositas.clb.hu

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.