Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Balogh Tamás Quartet a 2014-es Szimpla Lemming Programban a Fidelio és a Port.hu díját vihette haza, amelyet már több szakmai elismerés előzött meg. Az együttest alapító és vezető, huszonegy éves zongorista-zeneszerzőt elsősorban az foglalkoztatja, hogyan tudja a jazzel megszólítani saját kortársait. 

- Először dobolni kezdtél, de aztán gyorsan áttértél a zongorára. Egyértelmű volt a váltás?

- Igen, viszonylag egyértelmű. A zene mindig is foglalkoztatott, de csak tizenhárom évesen kezdtem iskolában zenét tanulni, akkor iratkoztam be dobolni. Nagyon érdekelt a jazz ritmusvilága, jól haladtam a tanulással, majd felvételiztem az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolába. A diákokból összeválogatott együttesben még dobosként léptem fel, viszont akkor már a kötelező tárgyként tanított zongoraórára bevittem azokat a számokat, amiket én írtam át. A bemutató koncerten már szinte bántott, hogy nem a zongoránál ülök, hanem dobolok.

- Ez párhuzamosan hozta neked a zeneszerzést is?

- A zeneszerzést jól megalapozta a dobolás és megtámogatta a zongora. Sok számomnak előbb találtam ki a dobritmusát, és aztán írtam fölé a dallamot. Szerettem a dobolást, viszont közelebb áll hozzám az, ha a harmóniákat és a dallamot én szólaltatom meg. Egy év dobolás után felvettek zongoraszakra, ahol a jazzelméletet oktató tanárom nagy kedvet csinált a zeneszerzéshez is.

- A pár éve induló karrieredben már számos verseny, díj és nagykoncert szerepel. Mik voltak a legfontosabbak számodra?

- Tizennyolc éves voltam, amikor a zenekarommal megnyertük a Marosvásárhelyi Nemzetközi Jazzversenyt, ezen saját számokat is előadtunk. Én egy bukaresti zongorista fiúval megosztva a legjobb szólista díját is megkaptam. A Magyar Jazz Szövetség által rendezett zeneszerző és hangszerelő versenyen a legjobb combo hangszerelés díját nyertem meg egy számommal, majd a Creative Art díjazottjaként részt vettem a Vukán György tiszteletére rendezett emlékkoncerten a Művészetek Palotájában.

image

- Mi volt a neveddel megalapított, először trióban összeálló együttes első sikere?

- 2012-ben jelentkeztünk az A38 Hajó Talentométer nevű tehetségkutató versenyére. Itt tíz könnyűzenei kategóriában lehetett nevezni, mi jazzkategóriában közönségszavazattal kerültünk be a döntőbe. Azért is éreztük ezt nagy dolognak, mert bár hívtunk barátokat a koncertre, de közel sem annyi embert, ahányan ránk szavaztak. Nagy elismerésnek éltük tehát meg, aminek az volt a jutalma, hogy demo lemezt készíthettünk az A38 segítségével, és felléphettünk az Újbuda Jazzfesztiválon is.

- A Facebookról ma már viszonylag könnyen lehet tájékozódni arról, hogy egy fiatal zenész miket hallgat. A te kedvenceid közt ott vannak a jazzklasszikusok és olyan világhírű popsztárok is, mint Beyoncé. Jazz-zenészként nálad nincs kizárólagosság a zenehallgatásban?

- Nincs. Mint ahogy azt sem gondolom, hogy a jazz generációs műfaj lenne, mivel ez elsősorban ízlés kérdése. Rám nagyon sokféle műfaj van hatással. Szerintem van jó zene és rossz zene, ebben pedig nem kell mindenkinek egyetérteni. Azt tartom fontosnak, hogy nyitott füllel járjon az ember, és ne stílus, meg albumborító alapján válogasson. Engem az is nagyon érdekel, hogy a kortársaim mit hallgatnak, mi inspirálja a fiatalokat, vagyis hogy manapság mi menő és mi nem az.

image

- A jazz szerinted lehet menő?

- Természetesen lehet, de ennek az egyik alapvető feltétele a korábban említett zenei nyitottság a zenészek és a közönség részéről is. A jazznek nincsenek szigorú műfaji határai, és éppen ezért sok izgalmas zenei anyagot lehet ötvözni benne. Az egyik kedvenc jazz-zenészem, Robert Glasper mondta egyszer, hogy a jazz tulajdonképpen minden zenének az improvizatív változata. Mindez tehát egyfajta szemléletet tükröz, amiben egyaránt megférnek a komolyzenei, a hiphop, az R&B és a népzenei elemek is.

- Saját együtteseddel, a Balogh Tamás Quartettel ebből a szemléletből adtok majd ízelítőt az Opus Jazz Clubban februárban. Mit kell tudnunk az új felállásról és a műsorról?

- Hidász Tamás dobossal már elsős korunk óta összehangoltan játszunk együtt. Én is doboltam, ezért van egy elképzelésem arról, hogy milyen dobost szeretnék, és ezt benne tökéletesen megtaláltam. Bartók Vince basszusgitárossal a konziból ismerjük egymást, ő általában a humort is hozza a társaságba. A zenekar új tagja Bille Gergő, aki pedig trombitán és szárnykürtön játszik. Mindannyian a Zeneakadémia Jazztanszékére járnak. Az Opus-koncerten saját számok mellett azzal a meglepetéssel készülünk, hogy a dobosunk, Tamás énekelni is fog. Ez egy igazi különlegesség lesz.

Forrás

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.