Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Magyar Állami Operaház, Szirtes Tamás rendezésében, bemutatja a világhírű „Billy Elliot - a Musical" produkciót, amely az azonos című, ugyancsak világsikert aratott film alapján készült. A musicalt 2005-ben vitték színre Londonban, zenéjét Elton John, szövegét Lee Hall írta.

Keresik a darab főszereplőjét! Tekintettel a produkció sajátosságaira, a próbaidőszakot hosszú felkészítő munka előzi meg, melynek részletei a felhívás végén olvashatók.

Olyan táncolni és énekelni szerető, 9-11 éves fiúkat keresnek, akik

- jó fizikai adottságokkal,

- jó állóképességgel,

- jó ritmusérzékkel, valamint a tánchoz szükséges egyéb készségekkel és adottságokkal rendelkeznek, és még nem mutál a hangjuk. Előnyt jelent bármilyen fajta táncos gyakorlat az alábbi stílusokban.

- néptánc

- modern

- hip-hop

- street dance

- sztepp

- latin, verseny- és showtánc

- jazz

- rock and roll

- klasszikus balett.

A meghallgatás kétnapos.

Helyszíne: Erkel Színház, II. János Pál pápa tér 30. (érkezés a Luther utcai Művészbejáró felől).

Időpont: 2015. március 7. vagy 8., reggel 8 és este 20 óra között (tánc); 2015. március 14. vagy 15., reggel 8 és este 20 óra között (ének és színjátszás)

1. Nap:  Tánc- és mozgáskészség felmérés, különböző táncstílusokban

image

A gyakorlatokkal a jelentkezők a helyszínen ismerkednek meg. Felkészülés nem szükséges. Helyszín: Erkel Színház, II. János Pál pápa tér 30. (érkezés a Luther utcai Művészbejáró felől). A jelentkező hozzon magával táncra alkalmas ruhát és cipőt.

A továbbjutottak listáját a táncos meghallgatást követő 3. napon teszik közzé az Operaház honlapján (www.opera.hu), illetve az Operaház Hajós utcai portáján és az Erkel Színház Művészbejáró portáján.

2. Nap: Zenei és színészi képességek felmérése

Ezen csak az első napon továbbjutottak vehetnek részt.

Az ének meghallgatás anyaga:

- Két Billy Elliot-dal előadása (kottát, szöveget biztosítanak)

A színészmesterség anyaga:

- Két szabadon választott vers, vagy egy vers és egy prózai anyag (meserészlet, monológ, stb.) előadása; Helyszín: Erkel Színház, II. János Pál pápa tér 30. (érkezés a Luther utcai Művészbejáró felől). Valamennyi meghallgatásról videofelvétel készül.

Az énekes meghallgatást követő tíz napon belül eredményt hirdetünk, amit az Operaház honlapján (www.opera.hu), illetve az Operaház Hajós utcai portáján és az Erkel Színház Művészbejáró portáján tesszük közzé.

Jelentkezni telefonon vagy e-mailben lehet.

Telefonszám: +36 70/ 420 10 51, E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Meg kell adni: a jelentkező nevét, korát, esetleges táncos előképzettségét, magasságát, elérhetőségét, valamint mellékelni egy darab arcképet.

Felkészítő időszak:

A meghallgatáson sikeresen szereplő fiúk részt vesznek egy 6-8 hetes intenzív tánctréningen (workshop). A kurzust előreláthatóan 2015. április 1-jén kezdjük. A tréningekre heti négy alkalommal kerül sor a következő időpontokban: Péntek: 15.00-19.00, Szombat: 10.00-13.00 és 14.00-17.00, Vasárnap: 10.00-13.00 és 14.00-17.00

A kurzus végén választják ki azokat a jelentkezőket, akikkel folytatódik a felkészülés. Nyáron háromhetes szünetet tartanak, utána, az iskolaszünetben, nappali tanrend szerint folytatják a képzést, hétfőtől péntekig 9.00-14.00-ig.

A képzés az alábbi tantárgyakból áll: Tánc (különböző stílusok); Ének; Színészmesterség

A felkészítő időszak második szakasza 2016. április végéig tart. Ekkor írják ki a darab végleges szereposztását.

A darabot hármas szereposztásban viszik színre, tehát kiválasztják azt a 6 fiút, akik Billy Elliot és a darab másik főszereplője, Michael szerepében színpadra léphetnek a 2016 nyarán induló előadássorozatban. A fenti szerepek tartalékosai azokból a fiúkból kerülnek ki, akik részt vettek a felkészítő időszak második szakaszán.

A felkészítő időszak rendkívüli megterhelést jelent, és nagy odaadást, alkalmazkodást kíván mind a leendő főszereplők, mind családjuk részéről!

Forrás

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.