Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Radek Bajgar Terrorista című fekete komédiájának vetítésével kezdődik a február 19. és 23. között zajló Cseh Filmkarnevál, amelynek műsorán több vígjáték és egy dokumentumfilm is szerepel. A vetítéseket a budapesti Toldi moziban tartják.

A Cseh Karnevál öt napja alatt hat filmet mutatnak be hét vetítés keretében, a jegyelővétel csütörtökön indul - hangsúlyozta Gál Róbert, a Cseh Centrum programszervezője a hétfői, budapesti sajtótájékoztatón.
Az idei vetítéssorozat az elmúlt év legjobb cseh filmterméséből szemezget. Tavaly 45 film készült Csehországban, ezekből válogatták ki azt a hat filmet, amelyet a karneválon láthat a magyar közönség.
A programszervező elmondta, hogy idén is műsorra tűznek elsőfilmes alkotásokat. A karnevál zárófilmje az elsőfilmes Martin Horsky a Nők, ha futnak című vígjátéka tavaly a legnagyobb cseh mozinézettséget érte el, a filmnek tavaly másfél millió nézője volt az országban.
Jiri Havelka Tulajdonosok című komédiája eredetileg színdarab volt, amelyet jelenleg is egy független társulat játszik nagy sikerrel Prágában. Ezt a színdarabot írta át és rendezte Jiri Havelka, akinek a hangnemét a kritikusok Milos Formanhoz hasonlítják - emelte ki Gál Róbert, hozzátéve: a filmben feltűnik Vaclac Havel egykori köztársasági elnök felesége, Dagmar Havlova is.
Ezeken kívül három film a rendszerváltás óta eltelt időszak negatív jelenségeit veszi célba, különféle szemszögekből. A karnevál nyitófilmjében, a Terrorista című komédiában egy nyugdíjas tartárnő próbál rendet tenni értékvesztett világunkban. A nyugdíjast Iva Janzurova alakítja, aki a magyar nézők számára a Kórház a város szélén című csehszlovák filmsorozatból lehet ismerős. A népszerű sorozatban a még fiatal színésznő az undok nővért alakította. Iva Janzurovával a film vetítése után találkozhat a magyar közönség - emelte ki.
Vaclav Marhoul rendező, forgatókönyvíró, producer Festett madár című drámáját jelölte tavaly Csehország az Oscar-díjra. A fekete-fehér film az emberi gonoszság és rosszindulat legmélyebb bugyraiba enged betekintést parádés szereposztásban: sok más mellett Udo Kier és Harvey Keitel is feltűnik a vásznon - hangsúlyozta a programvezető.        
A műsorban egy dokumentumfilm is szerepel. Helena Trestikova, valamint Jakub Hejna Forman vs Forman című portréfilmjében több, a világhírű rendező családi archívumából való felvétel is szerepel. Kiemelte, hogy ezzel a filmmel tisztelegnek Milos Forman előtt, aki nyolc éve az első filmkarnevál inspirálója volt.
2010-ben indult útjára a Cseh Filmkarnevál, amely Milos Forman születésnapjának adózva a rendező Csehországban és Amerikában forgatott filmjeiből mutatott be válogatást. Az elmúlt évek során azonban eljutottunk oda, hogy a filmkarnevál nem a visszaemlékezésről, hanem a legújabb filmek bemutatásáról szól - hangsúlyozta a programszervező.

(forrás: MTI)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.