Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Számos városlakó botránkozott meg a korábbi évek bringás felvonulásain, de a tömegeket vonzó események mégis elérték a céljukat: a kétkeréken guruló résztvevők ügyesen hívták fel magukra és városi nehézségeikre a figyelmet.

Bár azt nem ígérik a kutyások, hogy a „drótszamarakhoz” hasonlóan kedvenceiket is majd egyszerre mind az égbe emelik, de az biztos, hogy a kerékpáros Critical Masshez hasonló üzenetet szeretnének eljuttatni közösségük számára a 2019. október 12-én megrendezett kutyás Critical Massen.

3 millió – egy 2018-as kutatás szerint ennyi kutyát tartunk mi, magyarok. Ami megfordítva annyit tesz, hogy az emberek több mint harmada él olyan háztartásban, ahol legalább egy kutya is lakik velük (Forrás: Kutyaszemmel). Ez Budapestre nézve közel fél millió ebet jelent; csaknem minden negyedik ember tart kutyát a fővárosban, ami még európai szinten is kiemelkedő szám. Ám a magas kutyatartási kedv akaratlanul a konfliktusok megnövekedésével is együtt jár, hiszen a szűkös városi környezet alapvetően korlátozza a szabad kutyázás lehetőségeit; így mindig több az összeütközés, mint ami indokolt lenne. Ezért döntött úgy a ZöldEb – Kutyás Érdekvédelmi Egyesület, hogy 2019 őszén megrendezi a nagyszabású Kutyás Critical Masst, amelynek fő jelmondata: Egy a falka!

A kutyatulajdonosok összetartó közösség, de a városban a nem kutyásokkal is egy az érdekük: mindenki számára élhető, szabad és boldog élettér. A szervezet a rendezvénnyel elsősorban a városvezetés figyelmét szeretné felhívni: a kutyák velünk, köztünk élnek, és attól, hogy az önkormányzatoknak sem megközelítő adataik, sem megfelelő felkészültségük nincs a városi kutyázásra vonatkozóan, senkit nem érhet hátrány csak azért, mert négylábú családtaggal osztja meg otthonát.

A városi kutyások szűkös élettere sajnos a nem kutyás közösségekben is ellenérzéseket szül, hiszen megfelelő feltételek híján a felelős kutyatartás szabályainak betarthatósága csorbul.A ZöldEb Egyesület hisz benne, hogy a feltételek javulásával és a városi kutyás lehetőségek bővítésével a minimálisra lehetne csökkenteni a kutyatulajdonosok és a nem kutyás közösség közti feszültséget. A Kutyás Critical Mass tehát nem az „élni és élni hagyni” elven szerveződik: a cél, hogy kutyatulajdonos és nem kutyás ne csak elviselje egymást, hanem együtt osztozzon a mindenki számára kellemesen élhető városi környezeten. 

A vonulás a Szent István Bazilikától indul, és a Hősök teréig tart – természetesen békés, jól szocializált kutyákkal és felelős gazdikkal. A ZöldEb Kutyás Érdekvédelmi Egyesület várja a lehetséges társszervezetek csatlakozását a kezdeményezéshez, és reméli, hogy a kutyát nem tartó városlakók is ott lesznek majd a négylábúak mellett a kritikus tömegben.

Az egyesületről: https://www.facebook.com/zoldeb/Az esemény: https://www.facebook.com/events/391838771685470/

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.