Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Kiskunságban, azon belül is Kiskunmajsán és Szankon olyan ételeket és italokat kóstolhatnak meg az érdeklődők, melyek egyedülállóak hazánkban. A szanki kézműves konyakmeggy íze mindenkit magával ragad, a vaddohányból készült méz helyi specialitásnak számít, a kiskunmajsai Lópofa Csárdában pedig a térség jellegzetes ételeit szolgálják fel.

A Kiskunságról elsőre valószínűleg mindenkinek a természeti csodái jutnak eszébe, mint a szebbnél szebb arborétumok és homokbuckák, de a régió gasztronómiája is meglepően sokszínű. A Duna-Tisza közén igazi ínyencségekkel találkozhatnak a turisták, és garantáltan maradandó élménnyel gazdagodnak a kicsik és a nagyok egyaránt.

Szanki konyakmeggy

Szankon, az Ízek Házában a látogatók belekóstolhatnak a környék jellegzetes ízeibe és megtekinthetik a kézműves konyakmeggy készítési folyamatát is. A konyakmeggy-gyártás már korábban is működött a környéken, azonban az Ízek Házában lévő látványüzemben újjáéled ez a hagyomány. Az ideérkező vendégek nagy üvegablakokon keresztül követhetik a konyakmeggy-gyártás folyamatát. Kizárólag helyi meggyet használnak, amit 80 százalékos szeszben érlelnek, majd csokoládéval borítanak be.

Vaddohányméz

A szanki méz országos hírű, nagyon finom és jó minőségű, ezt jelzi az is, hogy 11 éve rendeznek a településen Méz- és Meggyfesztivált. Helyi specialitás a vaddohányméz, ami csak a környéken készül, mert a növény egyedül itt, a meszes talajon ad nektárt. Egészséges, ráadásul a virágporra allergiások is fogyaszthatják. A szerencsések az Ízek Házában mézpörgetésnek is szemtanúi lehetnek.

Pellikán Birtok borászat

A térség egyik legnevesebb borászatában évjárattól függően 10-20 ezer palack bort készítenek egy évben. A szakembereik reduktív és oxidatív eljárással egyaránt dolgoznak. A birtokon kéthektárnyi területen gazdálkodnak, és további két hektárnyi területről vásárolnak

fel szőlőt. A borokat a következő fajtákból készítik: kékfrankos, kadarka, cabernet franc, cabernet sauvignon, kövidinka, cserszegi fűszeres és rajnai rizling. A Pellikán Birtok ráadásul elragadó rendezvényhelyszín is: gyönyörű „lakáséttermükben” különleges kulináris élményekben részesítik az odalátogató csoportokat.

Lópofa Csárda

Kiskunmajsa legnagyobb étterme 1991-ben indult, télen új üzemeltetőt kapott, akinek 20 éves tapasztalata van a vendéglátásban. A Lópofa Csárda frissen felújított, nagy élőkerttel, játszótérrel rendelkezik. Csárdajellegű ételeket szolgálnak fel, melyek részben helyi alapanyagokból készülnek. Nyáron rendezvénysorozattal kedveskednek a látogatóknak: csütörtöktől szombatig 18 órától élő zenés előadásokat tartanak a Jonathermál Gyógy-és Élményfürdővel együttműködve. A ház italkülönlegessége a „lófingató pálinka” - hogy miért ezt a nevet kapta, csak az tudja meg, aki meg is kóstolja.

Kiskun Emlékhely

Bár kicsit kilóg a sorból, a júniusban átadott Kiskun Emlékhely egy finom bor vagy egy jó konyakmeggy után kihagyhatatlan program lehet Szankon.

Az emlékparkot tízéves előkészítést követően avatták fel 2019 nyarán 350 millió forintos vissza nem térítendő uniós forrásból.

„Arra gondoltunk, hogy mivel mi nem vagyunk azzal az identitással felruházva, mint a jászok, mi lenne, ha a kunokra fókuszálnánk és ha a 33 kiskun település emlékhelyévé válnánk? 2012-ben be is nyújtottunk egy pályázatot, sikertelenül, de nem adtuk fel, ami sikert szült” – fogalmazott Patkós Zsolt polgármester.

Mint fogalmazott, az úton a még helyhez nem kötött, de már adott esetben Magyarországon élő kunok életéről tudhatunk meg mindent, és többek közt láthatjuk az Árpád-kori templomot a kettős körárokkal és a védművel, amivel a mongol támadás ellen védekeztek.

„A történelmi koncepció az volt, hogy a kiskun identitást bemutassuk: az a magyarságba olvadó népet, ami nemcsak harcos volt, hanem a térségben megtartott illetve abban a korban jövőt épített” – tette hozzá Patkós Zsolt.

Aki végigjárja ezeket a helyeket, valamint a környéket, és megismeri a helyi embereket, meggyőződhet róla, hogy jelszavuknak megfelelően élnek és dolgoznak:

"TEDD A JÓT ÉS KERÜLD A ROSSZAT!"

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.