Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ünnepélyesen megnyitotta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medence legnagyobb fegyver-, horgász- és vadászkiállítását, a 26. FeHoVát csütörtökön, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

A miniszterelnök-helyettes szerint ahhoz, hogy a magyar vadászat, vadgazdálkodás és vadászati kultúra ismét régi fényében ragyogjon, és Magyarország vadászati nagyhatalommá válhasson, fontos lépéseket kellett tenni. Példaként említette a fegyvertörvény ésszerűsítését, az Országos Vadászkamara szerepének megszilárdítását, valamint egy több milliárd forintos vadgazdálkodási alap létrehozását.

Nagy István agrárminiszter kiemelte, hogy a FeHoVa a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozója, amely alkalmat ad arra is, hogy az állami erdészeti társaságok társadalmi szerepvállalását minél szélesebb körben bemutassák, ami hozzájárul az erdész szakma presztízsének növeléséhez - tette hozzá.   

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója a vadászok és horgászok éves seregszemléjének nevezte a FeHoVát, ahol idén is számos újdonsággal várják az érdeklődőket. Idén első alkalommal rendezik meg az I. FeHoVa nemzetközi nyílt preparátor versenyt.

A vasárnapig tartó rendezvényre 17 országból 300 kiállító jelentkezett és több mint 50 ezer látogatót várnak.

Semjén Zsolt beszédében elmondta, hogy a Vadászati Világkiállítás magyarországi megrendezése három pillérre épül, ezek közül kiemelkedik a Hungexpo felújítása, a megrendezéshez szükséges engedély a világkiállítás nemzetközi irodájától, a programokat pedig kormánybiztos fogja össze. A kiállítás magyarországi lebonyolításáért felelős projektcéget bejegyezték.

Kovács Zoltán kormánybiztos hozzátette, hogy csaknem 50 milliárd forintot szán a kormány a Hungexpo teljes területének megújítására, amellyel megteremti az olyan nemzetközi és világszínvonalú rendezvények infrastrukturális és logisztikai feltételeit, mint a 2021-es Vadászati Világkiállítás és a 2020-as Eucharisztikus Kongresszus.

Nagy István agrárminiszter köszöntő beszédében kiemelte, hogy az agrártárca minden eszközével támogatja a fenntartható vadászatot. Példaként említette, hogy olyan rendelkezéseket vezettek be, amelyek lehetővé teszik a tájegységi határok módosítását. Új szabályozásnak köszönhetően a jövőben eltölthető fegyverrel is folytatható társas vadászat, illetve a vadászvizsga megszerzésekor kötelező lőgyakorlat és vizsga alól kizárólag íjjal, ragadozó madárral vagy magyar agárral vadászók mentesülnek. Emellett szintén idén lépett hatályba az a rendelet is, amely biztosítja, hogy a magyar vadgazdálkodás fejlesztésére közvetlenül felhasználható bevételek működhessenek - sorolta.

A miniszter kitért arra is, hogy a tárca kiemelten támogatja az állami erdészeti társaságok természetvédelmi és közjóléti programjait, a társaságok a 2014-2018-as időszakban közel 5,9 milliárd forintot fordítottak új közjóléti objektumok létrehozására, valamint meglévő létesítmények megújítására és bővítésére. Jelenleg mintegy kétezer szabadon és díjmentesen látogatható erdészeti közjóléti létesítmény szolgálja országszerte a lakosságot.

A megnyitón aláírták az "Egy a természettel" nemzetközi vadászati és természeti kiállítás (Vadászati Világkiállítás) együttműködési megállapodását¸ amelyet a tervek szerint 2021-ben rendez meg Magyarország. Emellett Nagy István agrárminiszter, Reviczky Gábor Kossuth- és Jászai Mari díjas színművészt a Magyar Erdők Nagykövetének nevezi ki.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.