Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megnyílt a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtökön a fővárosi Millenáris parkban.

A könyvfesztivált Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész nyitotta meg. Beszédében a 19. századi erdélyi grófot, Mikó Imrét idézve kiemelte: a nemzetnek a tudományban, műveltségben és társadalmi életben egyaránt a valóságra kell törekednie. A könyvfesztivál idei kínálata bővelkedik olyan művekben, amelyek megfelelnek ennek az elvárásnak, köztük az idei díszvendég, Karl Ove Knausgard könyvei is - tette hozzá.

Ma többen ezer éves történelmünk, és benne a 20. századi múltunk "rehabilitálására", újrafogalmazására hívnak fel - mondta Romsics Ignác. Ezzel szemben sokkal jobb, ha akkorának látjuk és láttatjuk magunkat, amekkorák valójában vagyunk. A nemzeti ábrándokat ki kell zárni a történetírásból - hangsúlyozta. 

A könyvfesztivál díszvendég országa idén Norvégia. Frank Rossavik norvég író, újságíró, a Fritt Ord Alapítvány kuratóriumi tagja a megnyitón hangsúlyozta: ma túl sokan alapozzák hatalmukat hazugságokra, ellenségképek fabrikálására, arra, hogy az emberek ne tegyenek fel kérdéseket. A jó irodalom ezzel szemben arra bátorít, hogy az olvasók kérdéseket tegyenek fel maguknak és másoknak - tette hozzá. 

Frank Rossavik szerint az igazság relatívvá vált, elveszítette értékét, ma a hazugságokat sokszor "alternatív tényeknek" igyekeznek beállítani. Mindeközben sok országban, például Törökországban és Oroszországban, nacionalista autoriter rezsimek épültek ki.     Még itt, Magyarországnak is nyomasztó az összkép, különösen azért, mert Magyarország elvileg az európai értékközösséghez tartozik - vélte a norvég szerző.

A megnyitó után vehette át a Budapest Nagydíjat Karl Ove Knausgard, a fesztivál díszvendég írója Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettestől és Gál Katalintól, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnökétől. 

A norvég írót Tóth Krisztina laudálta, aki kiemelte: Karl Ove Knausgard hatkötetes Harcom című önéletrajzi regényfolyamának felütése olyan, mint zene, amely kérlelhetetlen erővel ránt magával, lehengerel, foglyul ejt. 

Nem akar provokálni, hatást gyakorolni, sem meghatni vagy elképeszteni. Csak figyel rögzít, komponál, koncentrál a szavakra és a ritmusra. A regény által gondolkodik önmagáról - mondta. 

Tóth Krisztina úgy fogalmazott: a regényfolyam legfőbb kérdése, hogy "legyőzhető-e a szégyen, amelyet autoriter apáink ránk hagytak, van-e kiút az életünkből, amelynek kereteit ők teremtették meg". 

A díj átvétele előtt Karl Ove Knausgard felidézte: sose gondolta volna, hogy sikeres lesz az önéletrajzi regénysorozata, túlságosan a saját életéről szól, elképzelhetetlen volt, hogy bárki mást is érdekelni fog.

Miután a sorozat első része megjelent, tudatosan el kellett határoznia, hogy nem állhat meg, ugyanolyan kíméletlenséggel kell folytatnia az írást, ahogyan megkezdte, függetlenül a közvetlen környezete, családja, ismerősei reakciójától.

A döntésnek a hátteréről Karl Ove Knausgard elmondta: előtte negyven évig próbált megfelelni másoknak, negyven évig azt csinálta, amiről azt gondolta, hogy mások elvárják tőle. Ráadásul akkoriban nagyon intenzív időszakot élt át, rövid időn belül született három gyermeke. Hatalmas frusztráció volt benne, amelyet energiaként hasznosított az íráshoz.

Kitért arra is: a siker nehézsége, hogy mindig újra és újra meg kell lepni az olvasót, mert az irodalom halálát jelenti, ha csak a már meglévő elvárásoknak próbál egy író eleget tenni.

Amikor a magyar irodalomhoz fűződő viszonyáról kérdezték, Karl Ove Knausgard elmondta, nagy hatást gyakoroltak rá Márai Sándor utolsó éveiben, az emigrációban írt fantasztikus naplói.

A 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál mintegy 400 programmal, író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel és kiállításokkal várja a közönséget vasárnapig a Millenáris parkban.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.