Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Különleges esti programmal várja az érdeklődőket a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, július 18-án ismét megrendezik a Mozdonyok Éjszakáját. Az ikonikus mozdonyok, a ritkán látható szerelvények, az új panorámakocsi és a Budai-hegység esti látképe egyaránt felejthetetlen élményt ígér a vasútbarátoknak és a családoknak.

Július 18-án, szombat este ismét megrendezik a Mozdonyok Éjszakáját a Gyermekvasúton, ahol a látogatók nemcsak az ikonikus mozdonyokat láthatják felvonulni, hanem az esti vonatozás különleges hangulatát is átélhetik. A vonatok 19 és 23 óra között 35 percenként indulnak, és Hűvösvölgy, valamint Szépjuhászné között közlekednek.

Az este folyamán egymást váltják a különleges összeállítású szerelvények, így szinte minden indulás más-más élményt kínál. Az esemény során a Gyermekvasút ritkábban látható járművei is közlekednek majd, köztük a zöld és a fekete C50-es, a piros Mk48-as, egy hagyományos Mk45-ös mozdony, valamint a lillafüredi motorkocsi.

A program egyik különlegessége az új panorámakocsi lesz, amelynek hangulatos esti kivilágítása még látványosabbá teszi az utazást, miközben a Budai-hegység sötétbe burkolózó tájai egészen új arcukat mutatják meg az utasoknak. A Szépjuhásznéról Hűvösvölgybe tartó vonatok pedig megállnak majd a panorámaívben pár percre, ahonnan kiváló kilátás nyílik az esti fővárosra.

„A fotósok kedvéért a program még világosban kezdődik, így aki rászánja az estéjét, egyaránt tud felvételeket készíteni a vonatokról alkonyat előtt vagy éppen már sötétedés után. A menetrendet úgy alakítottuk ki, hogy Hárshegy állomáson a két irányból érkező vonatok utasainak legyen lehetőségük leszállni fotókat készíteni a különleges szerelvények együttállásáról. Egy tehervonat is indul az este folyamán Mk48-as mozdonnyal, ami ugyancsak ritka fotótéma a budai kisvasúton” – olvasható a Gyermekvasút oldalán.

A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút

Évről évre turisták és családok ezreit hívja az utazásra az idén 78 éves Széchenyi-hegyi Gyermekvasút. A kisvasút nemcsak egyedülálló hangulata miatt különleges, hanem azért is, mert a Guinness-rekordok könyvében a világ leghosszabb olyan vasútvonalaként szerepel, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el. A 11,7 kilométer hosszú vasútvonal a Budai-hegység legszebb tájain halad keresztül, érintve többek között Csillebércet, Hárshegyet, a Normafát, a János-hegyet és Hűvösvölgyet. Az év minden szakában népszerű úti cél, nyáron a kirándulók, télen pedig a havas táj szerelmesei választják kiindulópontként vagy úti célként a Gyermekvasutat.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.