Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Szent István 2025 címmel az államalapító magyar király életművének megismertetésére indít programsorozatot a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) és az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT).

Az erről szóló megállapodást kedden írta alá Vízkelety Mariann, az MPEE elnöke és idősebb Lomnici Zoltán, az EMT elnöke Budapesten, a Duna Palotában.

Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a programsorozat a nyugati és keleti kereszténység közös szentjét, "államalapítónkat, a Kárpát-medence történetének talán legnagyobb uralkodóját" hivatott megismertetni elsősorban a határon túli és a magyarországi fiatalokkal, valamint a környező népekkel.

A többi között kiállítások, ankétok és kiadványok segítségével mutatják majd be "azt a nagy uralkodót, akire igazán büszkék lehetünk" - mondta Lomnici Zoltán, aki egyúttal a magyar történelem kimagasló alakjainak szentelt emlékévek fontosságára is részletesen kitért.

Szavai szerint a magyar állam története I. István megkoronázásával kezdődött, majd ezt a Szent István-i Magyarországot törte szét a trianoni békediktátum, amely gazdasági és politikai károk mellett "megcsonkította és elrabolta" a magyar történelmet is. Emiatt - folytatta - a nem magyar iskolákban tanuló határon túli magyar fiatalok sajnos nem a tényeken alapuló magyar történelmet ismerik meg - tette hozzá.

Lomnici Zoltán ugyanakkor szólt arról is, hogy a környező népek is sajátjukként tisztelték az államalapítót, a programsorozat pedig "semmilyen módon nem irányul a környező népek és országok ellen". 

Összegzésként azt mondta: a programsorozat célja, hogy a nemzeti önbecsülésre, a tudásszomjra és a magyarság valós történetének bemutatására irányuló törekvések egyesüljenek Szent István kapcsán.

Vízkelety Mariann arról beszélt, hogy az MPEE célja a polgári értékek és értékrend, köztük a magyar történelem és a nemzeti hagyományok védelme, őrzése, illetve népszerűsítése. Ennek jegyében keresnek kapcsolatot a hasonló értékrendet képviselő civil szervezetekkel, így kapcsolódnak az Emberi Méltóság Tanácsának felkérésére a programsorozathoz - mondta, hozzátéve, hogy Szent István államalkotó tevékenysége, életműve példaértékű a mai fiatal nemzedék előtt.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.