Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Játék és tanulás egy családi kiránduláson? Lehet ezt egyszerre? Hát persze. Erre valók például a tanösvények, amelyekből Magyarország-szerte több tucatnyi található. Ebből mutatunk be olvasóinknak tíz olyat, amelyik nem jelent megerőltető „kalandtúrát”, ezért akár kicsi gyerekkel is végigjárható.

callistus-ndemo-157554

 

Kamaraerdei tanösvény (Budapest)

Akkor is találhatunk ilyen helyszínt, ha nincs idő vagy lehetőség elhagyni a főváros határait: öt éve alakították ki a XI. kerületben azt a 12 állomásos tanösvényt, amely a szűkebb és tágabb környék számára egyaránt érdekfeszítően mutatja be az erdő állat- és növényvilágát.

Lillafüredi tanösvény (Miskolc)

A Szinva-patak völgyében, gyönyörű környezetben kialakított tanösvény 2 km hosszú, és egy óra alatt kényelmesen bejárható. A hat állomást végigjárva megismerhetjük, hogyan alakul ki a mészkő, felfedezhetjük a környék barlangjait.

Nagyréti tanösvény (Budapest)

Budapest II. kerületében, a hűvösvölgyi Nagy-réten található a kerekesszékkel is teljes hosszában látogatható, 2015-ben felújított tanösvény. A 2,5 km hosszú nyomvonal részben térkővel burkolt szakaszokból, részben fa rámpákból áll.  A környék állat -és növényvilágát mutatja be, geológiai érdekességekkel kiegészítve.

Interaktív tanösvény (Eresztvény)

Budapesttől kb. 120 km-re, Salgó vára közelében található, a környék természeti és történelmi értékeit mutatja be a turistáknak, különösen a fiatalabb korosztály érdeklődésére számítva.

Madárbarát mintakert és tanösvény (Budapest)

Gondolta volna, hogy a Városliget területén jelenleg is mintegy 123 féle madárfaj él? Ennek a lenyűgözően színes világnak a bemutatása a célja a gyermekek és a felnőttek számára egyaránt a tavaly átadott, tíz szakaszból álló tanösvénynek, amely a Királydombnál található.

aaron-burden-160095

Répcementi tanösvény (Bük)

A környék élővilágát egyszerűen, 6 tábla segítségével mutatja be az ösvény, amely minimális hossza, és néhány száz négyzetméternyi területe miatt akár kis óvodások figyelmét is lekötheti.

Pandúr Ökopark tanösvény (Baja)

A nyolc állomásból álló tanösvény segít megismerni a Gemenci erdő növény- és állatvilágát, az interaktív  útmutató táblák  pedig közel hozzák a halászat és a halászlé- készítés fogásait. A mezítlábas sétány egyedülálló élményt ígér, hiszen itt testközelből megismerhetők a különféle talajtípusok, természetes akadályok.

Molnárka tanösvény (Pörböly)

A legfiatalabb kirándulók az ösvény kabalafigurája, Molnárka kíséretében interaktív módon  ismerhetik meg a gemenci ártéri erdő kincseit. Az idelátogatók többek között információt kaphatnak az erdő kialakulásáról, az itt élő őshonos állatokról, a madárvilágról, az erdei virágokról, a gombákról, az ártéri erdőgazdálkodásról, valamint a környék különlegességeiről, az úgynevezett hajómalmokról.

Hermann Ottó Családi Sétaút (Zalaszabar)

A 2016 őszén elkészült, 1 km hosszú tanösvényt végigjárva a Kis-Balaton természeti értékeiről, a hulladékkezelésről és a környező látnivalókról szerezhetnek élményeket a látogatók. Megtapinthatják például az erdei állatok lábnyomait, meghallgathatják a nád búgását,  vagy csoportjáték keretében madaras szerencsekerékkel vetélkedhetnek.

Vadasparki Élményösvény (Budakeszi)

Pele Pali figurája vezeti végig a látogatót a területen, és sok érdekességet tudhatunk meg általa a vadaspark élővilágáról. A tanösvényen számos játék, és látványos különlegességek, például életnagyságú szarvas- és madársziluettek, ugrópálya, beszélő táblák  várják a gyermekeket és a felnőtteket, utóbbiak segítségével meghallgathatjuk a vadasparkban élő állatok hangját.

(csalad.hu)

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.