Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami több mint 115 ezer repülőgépet jelent – közölte a HungaroControl szerdán az MTI-vel.

Kiemelték, a HungaroControl szakemberei által megosztott, legfrissebb jelentés szerint 2025-ben eddig összesen több mint 550 ezer légi jármű érintette a hazai légteret, ez több mint 6 százalékos emelkedés a 2024-es adatokhoz képest. A jelentős forgalmat a hazai léginavigációs szolgáltató fennakadás nélkül, hatékonyan tudta kezelni.

A tájékoztatás szerint a féléves összesített számok is növekvő tendenciát mutatnak a 2024-es adatokhoz képest, összesen 553 959 repülőgép érintette a magyar légteret, amely 6,19 százalékos növekedés.

A közleményben kifejtették, az idei évben eddig mért adatok alapján továbbra is az átrepülő járművek adják a forgalom túlnyomó részét, összesen 460 949 jármű haladt át Magyarország légterén, amely több mint 83 százalékát adja a teljes forgalomnak. Emellett a Budapest Airport terhelése is fokozatosan növekszik, különösen a júliusi-augusztusi csúcs közeledtével. Kiemelendő, hogy a további forgalomnövekedés ellenére mind a féléves, mind a június havi vetületben csökkent a késések száma a 2024-es év ugyanezen időszakaihoz képest.

Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta,

Magyarország felett dübörög a forgalom, július első hétvégéjén a napi forgalom meghaladta a 4000 járatszámot, ami abszolút csúcsot jelent.
A nyári csúcsforgalom hatékony és biztonságos irányításához minden eddiginél több erőforrást mozgósítottak. A júniusi „főpróba” alapján felkészülten várják a legforgalmasabb két hónapot – tette hozzá.

A közleményben felidézték, hogy az elmúlt év során a HungaroControl több jelentős fejlesztést hajtott végre a magyar légi navigáció optimalizálása érdekében. A légiforgalmi irányítók száma 10 százalékkal nőtt. Emellett a HungaroMet meteorológusainak közvetlen bevonása révén a zivataros időszakokban gyorsabb és megalapozottabb döntések születhetnek.

A HungaroControl Zrt. több mint 800 főt foglalkoztató állami tulajdonú vállalatként légiforgalmi szolgáltatásokat nyújt a magyar légtérben, illetve a NATO felkérése alapján a Koszovó feletti magas légtérben is. A társaság tevékenységi körébe tartozik a légiforgalmi szakszemélyzet képzése, emellett légi navigációs kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik. Egyedüli részvényese az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt., közvetett tulajdonosi joggyakorlója a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.