Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarországon is egyre többen próbálnak átállni az egészséges életmódra, aminek szerves részét képezi a helyes táplálkozás is.

A változatos étkezéssel, valamint a helyi, szezonális zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával ráadásul a szervezetünk mellett a környezetünkért is rengeteget tehetünk. Dr. Kovács Viktória Anna, a a Digitális Termelői Piac program keretében létrehozott Közért+ táplálkozás-tudományi szakértője szerint a szezonális élelmiszerek fogyasztása kiemelten fontos a magasabb tápértékük miatt, heti egy húsmentes nap beiktatásával pedig többet teszünk a bolygónkért, mintha elektromos autóval közlekednénk.


A meteorológiai tavasz középső hónapját táplálkozás szempontjából két rendkívül fontos világnap foglalja keretbe: április 7-én az Egészségügyi Világnapot, míg április 22-én a Föld napját ünnepeljük. Bár elsőre a két esemény távolinak tűnhet egymástól, valójában egyáltalán nem az: az egészséges táplálkozás mára összefonódott az ökológiai fenntarthatósággal és annak értékrendszerével.


Kevesebb hús, több szezonalitás

Dr. Kovács Viktória Anna, a kozertplusz.hu táplálkozás-tudományi szakértője arról beszélt, hogy európai uniós átlagban az emberek kb. fele fogyaszt naponta legalább egyszer zöldséget, 70%-a gyümölcsöt. Ehhez képest az előbbit csak a magyarok egyharmada, utóbbit pedig kb. 40 százaléka építi be napi rendszerességgel étrendjébe.
„Ez sajnos egy meglehetősen alacsony arány, melyen javítanunk kellene. Az ideális az lenne, ha az emberek minden étkezésnél fogyasztanának valamilyen zöldséget vagy gyümölcsöt. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a szezonalitás fontosságát, az adott évszaknak megfelelő időben termő élelmiszerek tápértéke ugyanis jóval magasabb, mint amit a világ másik pontjairól szállítanak hazánkba" – magyarázta.
Felhívta a figyelmet a húsfogyasztás csökkentésének fontosságára is, melynek kedvező egészségügyi hatásai mellett klímavédelmi szempontból is óriási ereje van. Ráadásul a hús egy-egy napon könnyedén kiváltható olyan magas fehérjetartalmú élelmiszerekkel, mint a bab, a borsó, a lencse vagy más hüvelyesek.

Mindenből van egészségesebb alternatíva

A szakértő elmondta, a jelenlegi élelmiszerkörnyezetben nagyon tudatosnak kell lenni az egészséges étkezéshez, hiszen az áruházakban nehéz összeválogatni mindenből a legmegfelelőbbet.
„Kevés kivételtől eltekintve nincs olyan élelmiszer, ami egészségtelen. Ugyanakkor minden termékcsoportban van valami olyan összetevő, amitől jobb, mint a másik. Ezért lenne nagyon fontos a változatosság, pedig sajnos az átlag magyar ember kb. 20 féle ételtől többet nem fogyaszt a hétköznapokban” – fogalmazott.
Hozzátette azt is, egyik napról a másikra nem szabad drasztikus változtatásba kezdeni, érdemes inkább kísérletezni. Mint mondta, ha valaki eddig például sok szörpöt fogyasztott, át lehet szokni olyan cukormentes, helyi alternatívákra, melyek legalább akkora ízélményt adnak.
A Közért+ kiemelt hangsúlyt fektet az egészséges életmód hirdetésére, ezért áprilisban egy különleges ajánlattal is készültek. A (T)EGYÉL AZ EGÉSZSÉGEDÉRT! kampány keretein belül folyamatosan frissülő termékeik jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg, és a promóciós termékek mellé 1 darab 2,5 dl-es Garden Juice 100%-os gyümölcslét adnak ajándékba. Dr. Kovács Anna Viktória szerint ez remek alkalmat nyújt mindenkinek, hogy kipróbáljon olyan finomságokat, amikről korábban talán még nem is hallott, legyen az egy zöldborsó- vagy vöröslencse tészta, vagy akár egy diós petrezselyem pesto.


A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.