Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Elérkezett a március, ami nem csupán a tavasz első hónapja, hanem köztudottan a megújulás időszaka is. Ennek pedig nem csak a ruhásszekrényekben kell megtörténnie, hanem a lelkünkben is – mondja Kolozsi Mariann, coach és tréner, aki jó tanácsokkal is szolgál a testi-lelki frissítéshez.

A tavasz érkeztével a természet is kivirágzik, újra rügyeznek a fák, felenged a fagyos talaj – nem csoda, hogy már pogány őseink is az újrakezdés, a megtisztulás időszakának tartották ezt az időszakot.

„Sokan a januárt tekintjük az újrakezdés hónapjának, pedig az év eleje inkább az elméleti terveknek kedvez. A március ideális, hogy fizikai szinten is formába öntsük őket. Ilyenkor a természet is erre buzdít” – mondja a tréner, aki ahhoz hasonlítja a kora tavaszt, mint amikor folyásirányban haladunk a csónakkal: minden a terveinket támogatja.

Kezdjük a külső megújulással!

Ilyenkor érdemes kicsit eltöprengenünk: mi is az, amit igazán szeretnék? Mit akarok kihozni magamból? Erre bíztatnak az új energiák, a napsütés, a jó levegő vagy egy kirándulás a szabadban.

Ahhoz, hogy lelki értelemben is megválhassunk a minket visszahúzó rossztól, nem árt, ha elsőként az otthonunk felfrissítésével kezdjük. Ideje átnézni a ruhatárat, méghozzá egy kicsit szőrös szívűen: ha vannak olyan darabok, amiket egy-két év alatt sem vettünk fel, akkor ezektől ideje megválnunk! Biztos lesz olyan ismerős, aki nagyon fog örülni akár a gyerek kinőtt ruháinak, akár a szoknyának, ami már tizenöt évvel ezelőtt sem állt előnyösen.

Ha végignézünk a környezetünkön, számos olyan porfogót találunk, aminek nincsen keresnivalója a lakásban. Tipikusan ilyenek a karácsonyra kapott, semmire sem használt ajándékok, amik másnak még szintén nagyon jól jöhetnek. Itt az ideje, hogy megváljunk mindentől, amit vagy nem használunk, vagy nem fűznek hozzá érzelmek. Hiszen ha a környezetünk felesleges tárgyakkal zsúfolt, hogy teremthetnénk rendet a lelkünkben? Az így felszabadult, tágasabb térben jobban is érezzük majd magunkat!

Megszabadulni attól, ami visszahúz

Ahogy a környezetünk porfogókkal, úgy az életünk is olyan kapcsolatokkal lehet zsúfolt, amiktől már régen meg kellett volna szabadulnunk.

„Érdemes ilyenkor körülnézni a kapcsolatainkban: ki az, aki nem támogat? Aki csak leszív, és semmire nem jut energiád mellette? Könnyű az ilyen embert felismerni, hiszen egyfolytában leszól téged, beszól neked” – mondja a tréner.

A búcsú ezzel együtt fájdalmas, hiszen lehet, valamennyire kedveljük az illetőt – de ha nem, akkor sem könnyű valakivel ebben a kérdésben őszintének lenni. Mariann mégis azt tanácsolja: ne sunnyogjunk, és ne játsszunk arra, hogy ha nem jelentkezünk, akkor majd szép lassan a másik is eltűnik az életünkből!

„Már csak önmagunk miatt is legyen elég bátorságunk eléállni, és azt mondani: becsüllek téged, de nem esik jól a viselkedésed. Ezzel arra is megadjuk az esélyt, hogy a másik esetleg a fejéhez kapjon és elgondolkodjon.”

Ilyenkor jól jön egy coach segítsége, hiszen a saját életében mindenki egy kicsit „vak”, és egy objektív kívülálló segíthet azonosítani a visszahúzó, mérgező kapcsolatainkat. Eközben érdemes az elménkben is rendet tenni, amihez jól jön a meditáció, az önfejlesztő gyakorlatok, de akár néhány telefonmentes nap is.

„Mindig pörgünk, mert valaki egyfolytában akar tőlünk valamit. Úgy érezzük, rendelkezésre kell állnunk, ami rettentően lefáraszt, koordinációs és fókuszproblémákhoz vezet. A hiperaktivitás miatt az agyunk kevésbé tud regenerálódni. Ilyenkor segít a befelé fordulás, hogy megelőzzük a stresszbetegségeket. Ráadásul a párunknak vagy a gyermekünknek sem mindegy, hogy egy nyugodt vagy egy zizi ember mellett kell élnie” – zárja a tréner.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.