Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

"Újra fogok versenyezni" mondta Vanessza a tegnapi interjúban,ahol a Talent Show döntőjében előadott gyakorlatáról és jövőjéről beszélgettünk.

Szia Vanessza. Nemrég lett vége a döntőnek, a zsűri elnöke teljesen elégedett volt, és semmi kritikát nem kaptál, te hogy érezted? Meg vagy elégedve a teljesítményeddel?

Sziasztok. Igen valóban nagyon örültem, hogy ennyi embernek tetszett a gyakorlatom, hiszen ahogy jöttem le színpadról rengetegen gratuláltak és dícsértek, és nekem ez nagyon sokat jelent. A célom elértem, összeraktam magamnak teljesen egyedül egy két perces gyakorlatot,és előadtam, ráadásul még tetszett is mindenkinek, ez külön öröm. Ez persze nem jelenti az,hogy tökéletes volt, mert volt benne hiba, tisztában vagyok vele, és még fogok is dolgozni rajta, hogy kijavítsam ezeket.

Mennyi időt készültél a döntőre? Hogy választottad ki a zenét,miért pont erre a két zenére esett a választásod?

A középdöntő vége óta készülök,volt,hogy csak az elemeket vettem át külön a teremben,volt,hogy gyakorlatom raktam össze/vettem át, volt hogy valamelyikhez egy plusz edzést hozzátettem a kondi teremben. A Love me like you do-t a szürke ötven árnyalatában hallottam elöször, ott megtetszett nagyon, így otthon rögtön ki is kerestem a címét, azóta egyik kedvencem a dal, és mivel van egy romantikus, szenvedős, érzelmes oldalam ezért gondoltam ezzel fog kezdődni a zeném.A Suavamente-t pedig egy barátnőm mutatta régen azóta egyik kedvencem,és tökéletesen passzolt a másik énem-hez ami egy csábítós,csajos oldal....Ráadásul a két zene összesen pont a jelenlegi helyzetet tükrözi...így sokkal könyebb volt előadni.

Jövőben fellépést tervezel vagy esetleg újra versenyen szeretnél indulni?

Fellépések és verseny is szóba jöhet.Szeretnék újra versenyezni,hisz nekem ez a sport az életem,ez az ami elfelejteti a gondjaim,és boldoggá tesz,a versenytől pedig csak tovább fejlődök és új emlékeim lesznek.Bár most ez nem egyszerű,mert a Nemzeti színházba is készülünk egy darabbal,ahol szintén táncolni fogok,megkerestek már fellépés céljával így arra is készülök,illetve hamarosan elkezdődik a film forgatás a Dream médiában amiben szerepelni fogok úgyhogy a forgatások és próbák is kötelezőek lesznek,és persze emellett a modellkedésre a munkára tanulásra és nem utolsó sorban a családra és barátokra is kell szakítsak időt.Jelenleg úgy gondolom,hogy első versenyem február végén lesz.Addig is készülök,és edzek,és persze próbákra járok.

Sok sikert kívánunk a továbbiakban,mind a magánéletben,az iskolában,a sportban,modellkedésben és statisztaként illetve színészként is! És gratulálunk!!!

Köszönöm.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.