Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Sikeres utánpótlás programok, világszínvonalú intézmények és szakemberhiány a magyar sportban

A magyar sport világszínvonalú létesítményekkel rendelkezik, de a szakemberekből hiány van, kevés a kiváló edző, és a klasszikus felkészültségű testnevelőkből sincs elegendő - többek között ezek a megállapítások hangzottak el a Mit üzen Tokió? címmel megtartott keddi sportszakmai konferencián.

    Az Utanpotlassport.hu szakportál már 11. alkalommal szervezte meg az Egy nap az utánpótlásért elnevezésű rendezvényt, amelynek középpontjában ezúttal az szerepelt, hogy milyen tanulságai voltak a Japánban lebonyolított olimpiának a magyar sport, ezen belül az utánpótlássport számára.
    Szabó Tünde sportért felelős államtitkár bevezetőjében arról beszélt, hogy a kormány számos programmal támogatja az utánpótlássportot és a területen dolgozó edzőket. Hozzátette: Tokió magyar érmesei között vannak olyan fiatalok, akik ezekben a programokban nőttek fel, példaként Milák Kristófot, Varga Ádámot, Kopasz Bálintot és Siklósi Gergelyt említette.  
    Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója elmondta, hogy az olimpizmus válságban van, mert nincs ott az ifjabb korosztályok érdeklődésének középpontjában. Ezért is kerültek be a tokiói programba olyan új, fiatalokat vonzó sportágak, mint a gördeszka, vagy a falmászás, Párizsban pedig ott lesz a bréktánc. Ugyanakkor az  idei olimpián összességében nem nőtt az utánpótláskorú versenyzők száma - jelentette ki. Elárulta azt is, hogy a magyar csapatban 11 női és 3 férfi sportoló volt 20 évnél fiatalabb.
    Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társaságának sportigazgatója többek között arról számolt be, hogy Magyarország a tokiói olimpián 24 sportágban volt jelen, 12 sportágban szerzett pontot és kilencben érmet. Atlanta óta nem volt ilyen eredményes olimpiánk, mint most - állapította meg, majd ismertette, hogy a kiutazott magyar sportolók 40 százaléka volt pontszerző, az átlagéletkoruk 28,1 év, és egy felmérésből az is kiderült, hogy ők átlagban nyolc és fél évesen kezdtek el sportolni.
    Csabai Edvinhez hasonlóan Sós Csaba, a felnőtt- és az utánpótlás-úszóválogatott szövetségi kapitánya is arról beszélt, hogy a magyar sportban hatalmas infrastrukturális fejlesztések mentek végbe az elmúlt évtizedben, amellyel 50 éves lemaradást sikerült bepótolni. Viszont mind a ketten úgy látják, hogy hiány van a szakemberekből, Sós szerint kevés a kiváló edző, és a klasszikus felkészültségű testnevelőkből sincs elegendő. Egyetértettek abban is: nagy hiányosságot jelent, hogy tíz éven át nem volt szakemberképzés és csak 2017-ben indult el újra a Testnevelési Egyetemen. Az úszókapitány beszámolt arról, hogy most zajlik tesztverziója az Úszó Nemzet Programnak, amely jövő februárban indul el és rajta keresztül többszázezer gyereket szólítanak majd medencébe, így jelentősen bővülni fog a sportág merítési háttere.
    Az immár kétszeres címvédő olimpiai bajnok kardvívó, Szilágyi Áron online jelentkezett be, és azt mondta, nem volt semmi varázslat abban, hogy a világ legnagyobb sporteseményén harmadszor is sikerült felérnie a csúcsra. Szerinte nincs semmi titok, vagy mindenkinél beválható recept erre, legfeljebb annyi, hogy egy felkészült stábbal már hosszú ideje együtt dolgoznak és próbáltak minden apró részletre odafigyelni. Szilágyi úgy látja, gyereksportolóként sokat segített neki, hogy mivel a szüleinek fogalma sem volt arról, mi is a vívás, így nem raktak rá terhet és csak saját magáért küzdhetett. Szerencsésnek érzi magát, mert fiatalon olyan egyesületbe került, ahol végig tudják vinni a versenyzőket egészen az olimpiáig, és közben olyan kiváló vívók edzettek mellette, mint Ferjancsik Domonkos és Nemcsik Zsolt.
    A sportsikerek elérése szempontjából azt tartja a legfontosabbnak, hogy a gyerek megtalálja azt a sportágat, amit szeret, amiben eredményeket ér el és meg tudja csinálni azt, amit az edzője kér tőle. Ha pedig már megszerette, utána lehet elmélyülni a részletekben, hiszen már fiatal korban profi szinten készítik fel a versenyzőket. Lényegesnek tartja, hogy a gyerek ne érezze azt, teher edzésre menni, mert különben már 15 évesen kiég.

Forrás: MTI

 

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.