Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Keretet hirdetett a hollandok és az andorraiak elleni világbajnoki selejtezőkre Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának hétfői beszámolója szerint hosszabb kihagyás után tagja az együttesnek a német másodosztályban jó teljesítményt nyújtó Stieber Zoltán, valamint a Salzburgban kiváló formában védő Gulácsi Péter is.

"Kapus poszton Megyeri Balázs az utóbbi hetekben nem jut szóhoz klubcsapatában, Gulácsi Péter viszont kiváló teljesítményt nyújt Salzburgban, rendkívül elégedettek a teljesítményével - idézte a honlap Egervári Sándort. - Stieber Zoltán folyamatosan kimagasló teljesítményt nyújt a Fürthben, meghatározó tagja a bajnokesélyes együttesnek. Ő volt már köztünk korábban is, jelenlegi formája alapján segítheti a válogatottat az utolsó selejtezőkön."

A csapatkapitány Gera Zoltán ugyan már felépült térdsérüléséből, ám az utóbbi napokban egy kisebb izomsérülés miatt nem tudott teljes intenzitással edzeni, ezért Egervári Sándor nem számíthat a játékára.

"Gera Zolival többször is egyeztettem az elmúlt időszakban, legutóbb négy napja beszéltünk, és mutatkozott rá némi esély, hogy itt lehet a keretben, végül azonban kénytelenek voltunk lemondani róla. Nagyon sajnálom, hogy nem lehet velünk, mert már a jelenlétével is plusz erőt adhatott volna a többieknek, és bíztam benne, hogy húsz-harminc percre játéklehetőséget is adhatunk neki a hollandok ellen" - tette hozzá Egervári Sándor.

A magyar válogatott két mérkőzéssel a sorozat vége előtt a pótselejtezőt érő második helyen áll, ezt meg is tarthatja, ehhez azonban idegenbeli bravúrra lenne szükség, miután jövő pénteken a már továbbjutott hollandok otthonában játszanak Hajnal Tamásék. Magyarország jelenleg egy-egy ponttal előzik meg Romániát és Törökországot, de a román gárda a hátralévő két meccsén a csoport két leggyengébbjével, Andorra és Észtország válogatottjával találkozik.

A válogatott kerete:

Kapusok:Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg)

Védők:Vanczák Vilmos (FC Sion), Gyömbér Gábor (Ferencváros), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Guzmics Richárd (Haladás), Lipták Zoltán (Győri ETO), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Kádár Tamás (Diósgyőri VTK), Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás)

Középpályások:Pátkai Máté (Győri ETO), Varga József (Middlesbrough), Elek Ákos (Diósgyőri VTK), Hajnal Tamás (Ingolstadt), Koman Vladimir (Ural), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Stieber Zoltán (Greuther Fürth), Szakály Péter (DVSC-TEVA)

Támadók:Szalai Ádám (Schalke 04), Böde Dániel (Ferencváros), Németh Krisztián (Roda JC)

Biztonsági tartalékok: Megyeri Balázs (Olimpiakosz), Fiola Attila (MVM Paks), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Simon Ádám (Szombathelyi Haladás), Nikolics Nemanja (Videoton FC)

Forrás

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.