Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Június elsejétől változik a budapesti belvárost és az agglomerációt összekötő éjszakai tömegközlekedés rendje. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közösségi médiafelületén jelentette be, hogy a Volánbusz és a BKK is a metró meghosszabbított üzemidejéhez illeszkedve indítja majd az éjszakai járatait.

Vitézy Dávid szakminiszter szerint sokkal jobb lesz a főváros és az agglomerációs környezetét összekötő éjszakai közlekedés. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „összehangoltabb, sűrűbb járatok, és közvetlenebb kapcsolat jön létre a belváros, a külső kerületek és a környező települések között”.

A miniszter bejegyzésében kitért arra, hogy már húsz évvel ezelőtt, még civil aktivistaként is küzdött az éjszakai buszjáratok hálózatfejlesztéséért, s az egymást követő Orbán-kormányok alatt ezen a téren komoly rész-sikereket ért el.

Vitézy Dávid szerint a polgári kabinet időszakában, még amikor a Budapesti közlekedési Központ (BKK) élén állt, az egyik első döntése volt az azóta is sikeres, egész éjszaka közlekedő 6-os villamos bevezetése.

„A rendszer azonban mára megérett az újragondolásra, hiszen azóta a főváros és az agglomeráció is jelentősen átalakult: nőtt a külső kerületek lakossága, és az agglomerációba is százezrek költöztek. Ezért még fővárosi szakbizottsági elnökként tettem tavaly javaslatot az éjszakai hálózat megújítását célzó munka megindítására a Fővárosi Közgyűlésnek. Első lépésben tavaly nyáron a metrók üzemidejét hosszabbítottuk meg, második lépésben most a buszhálózat újratervezése jön.”

itézy Dávid szerint a most életbe lépő menetrend társadalmi egyeztetése még az Orbán-kormány hivatali időszakára esett, mikor is „több körös társadalmi véleményezés is zajlott. A hálózat fejlesztésének főbb vonalait így már minden budapesti ismerheti: több közvetlen kapcsolat, átláthatóbb és a nappali hálózatra jobban emlékeztető éjszakai buszhálózat a cél, és számos külső kerületben új területek is bekapcsolódnak majd az éjszakai kiszolgálásba”.

Budapesten könnyebb lesz eljutni éjszaka a külső kerületekbe

Az új rendszer illeszkedik a metró meghosszabbított üzemidejéhez, és sokkal könnyebb lesz akár a belvárosi Deák Ferenc térről eljutni a fővároskörnyéki településekre.

Mint írta:

  • ⁠ A Kiskörúton át közlekednek ezentúl a Budaörs, Törökbálint, Budakeszi és Zsámbék térségét elérő éjszakai buszok. Az új 922-es és 988-as járatok Budakeszin keresztül érkeznek a Széll Kálmán térre, majd a Batthyány tér, Lánchíd és a Deák Ferenc tér után a Kiskörúton és a Szabadság hídon át a Móricz Zsigmond körtér érintésével a belváros legfontosabb pontjait érik el és közvetlenül továbbhaladnak Budaörsön át Törökbálintra. További fejlesztés, hogy Budaörsöt és Törökbálintot kétirányban, félóránként járják meg a buszok.
  • ⁠ Közvetlen éjszakai kapcsolat jön létre a Belváros és Gödöllő térsége között. Az éjszakai járatok egységesen a Deák Ferenc térről indulnak, és az Örs vezér tere, Cinkota, Szilasliget, valamint Mogyoród központja érintésével érik el és járják körbe Gödöllő belvárosi térségét.
  • Szentendre térsége is könnyebben elérhetővé válik a Deák térről. Budakalász, Pomáz és Szentendre felé az első éjfél utáni 943-as járat már közvetlenül a Deák Ferenc térről indul, ezt követően pedig a belváros felől érkező 923-as járatokhoz csatlakozva egész éjjel, óránként biztosított az eljutás a települések felé.
  • ⁠ Pécel gyorsabb és közvetlenebb éjszakai kapcsolatot kap. Az új 969-es járat a Deák Ferenc térről indulva egész éjjel óránként közlekedik.
  • ⁠ Gyál is egyszerűbben lesz elérhető. A járatok ezentúl a Határ útnál biztosítanak csatlakozást a belvárost elérő buszokra, miközben minden járat érinti a gyáli Bem József utcát.
  • ⁠ Nagykovácsi és Solymár felé sűrűbb és a belvárosból összehangoltabb éjszakai közlekedés jön létre. A településekre egységesen óránként indulnak járatok, amelyekhez Hűvösvölgyben a belvárosból érkező új 905-ös és 905A járatok csatlakoznak. Emellett Solymáron az éjszakai buszok már a Nyugati pályaudvarra érkező vonatokat elérve is biztosítják a település belső részeinek elérhetőségét.
  • ⁠ Szigetszentmiklósra is óránként mennek majd buszok Csepelről. Az eddig csak Lakihegyig közlekedő járatok mindegyike körbejárja a várost.

Vitézy Dávid szakminiszter a Mátra térségében is megsűrítette a Volánbusz közlekedési rendjét, amely változások június 20-án lépnek életbe.

Az új menetrend eredményeként:

  • összehangolt hálózat jön létre Heves és Nógrád megyében a MÁV és a Volán relációban. A rövidebb szakaszokon közlekedő járatokat összekötik, így kevesebbszer kell átszállni Eger, Salgótarján, Gyöngyös, Pétervására és Pásztó között.
  • Salgótarján és Eger között kétóránként közvetlen járatok indulnak.
  • Gyöngyös vasútállomáson közvetlenül a peron mellett új autóbusz-forduló épült ki, így könnyebb lesz az átszállás, a Budapestről érkező vonatok és a Mátrába tartó buszok között.
  • Gyöngyös, Mátraháza, Kékestető és több turisztikai célpont között szinte minden órában érkezik majd busz.
  • Több kisebb településen új esti járatok, hétvégi indulások és csúcsidős sűrítések jelennek.
  • Az új menetrend jobban igazodik a műszakváltásokhoz, és gyorsabb kapcsolatot biztosít a térség ipari parkjai felé.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.