Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Fotó: MTI/Kovács Attila
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Fotó: MTI/Kovács Attila

A magyar haderőt ütőképessé, a hadiipart pedig versenyképessé kell tennünk, mert ez az ország biztonságának garantálása mellett a gazdaság növekedését is szolgálja - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A tárcavezető a védelmiipari beszállító-fejlesztési program konferenciáján, a Bálna Honvédelmi Központban hangsúlyozta: a korábbi kormányok elhibázott katonapolitikája azt eredményezte, hogy a Magyar Honvédség leépült. A 2010-es kormányváltás után azonban az Orbán-kormány felismerte, hogy a magyar emberek védelmének garantálásához a haderőt meg kell erősíteni, az önálló védelmi ipart pedig vissza kell építeni, ezért indult el 2016-ban a honvédelmi és haderőfejlesztési program, amelynek végrehajtása mellett a kormány továbbra is elkötelezett - mondta.

Kiemelte: mára a biztonsági helyzet megváltozott és folyamatos a migrációs nyomás az országon, így a haderő és védelmi ipar fejlesztéséről szóló, időben meghozott döntés mára helyzeti előnnyé, stratégiai lehetőséggé vált Magyarország számára.

Elmondta: a védelmi ipar fejlesztése érdekében számos nagyvállalattal kötöttek stratégiai megállapodást és hoztak létre vegyesvállalatot, például a Rheinmetall-lal, a Dynamit Nobel Defence-szel, az Airbus Helicopters-szel vagy a török Nurol Makinával.

A miniszter kiemelte: a cél az, hogy a magyar tulajdonú vállalatok minél nagyobb arányban tudjanak bekapcsolódni a védelmi ipari fejlesztésbe és termelésbe, és minél több magyar vállalat érjen el NATO-beszállítói minősítést, hogy szakértelmével, tapasztalatával, innovatív ötleteivel hozzá tudjon járulni a nemzeti ellenállóképesség növeléséhez.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, ennek érdekében szervezték meg a beszállítófejlesztési programot és alakították ki a támogató intézményrendszert. A program pályázati rendszerben fog működni, a Focus Venture Zrt. kezelésében védelmi ipari tőkealap jön létre, a vissza nem térítendő támogatásokat pedig az N7 Zrt. keretein belül fogják kezelni.

A miniszter kiemelte: szeretnék elérni, hogy a védelmi iparágon belül a magyar beszállítói arány a mostani duplájára emelkedjen. (MTI)

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.