Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Leesett Tutanhamon fáraó szakálla, hát megragasztották. Közben összekarcolták a pótolhatatlan, 3300 éves műemléket, amelyet Egyiptom jelképének tartanak. Nem ez az első alkalom, hogy egy értékes műkincset ügyetlen restaurátorok, dühöngő emberek vagy éppen a történelem viharai tesznek részben vagy teljesen tönkre.

Először hevesen tagadták, végül elismerték kairói szakértők a hét végén, hogy tisztítás közben valóban leesett a gyermekfáraó halotti maszkjának szakálla, és azt szakszerűtlenül ragasztották vissza. Az eset még tavaly történt, ám csak most derült rá fény. A világhírű, kék-arany színű halotti maszk szakállát epoxigyantával illesztették vissza, miután letörték azt, majd amikor a ragasztó maradványait megpróbálták spatulával eltávolítani, karcolásokat ejtettek rajta – közölték a kairói Egyiptomi Múzeum restaurátorai.

Az intézmény által a műkincs megvizsgálásával megbízott Christian Eckmann német restaurátor szerint a halotti maszk nincs veszélyben, a hiba kijavítható – erről tudósított internetes oldalán az Al-Ahram mértékadó egyiptomi napilap.

A fáraó ékességét legutóbb 1941-ben, a maszk restaurálása közben rögzítették. A felbecsülhetetlen értékű műkincsnek azonban már a feltárása sem volt viszontagságoktól mentes. Tutanhamon sírját Howard Carter és George Herbert, Carnarvon ötödik grófja fedezték fel 1922-ben. A sír csaknem érintetlen volt, és a régészek legnagyobb örömükre megtalálták a múmiát is. A testre helyezett aranymaszkot azonban csak felhevített késsel tudták levágni a fáraóról, ugyanis az beleragadt a balzsamozáskor használt kenőcsökbe.

Az utóbbi idők legemlékezetesebb műkincsrongálása az a 2012-es eset, amikor egy idős hölgy Elias Garcia Martinez “Ecce Homo” című, kissé megkopott, Jézust ábrázoló portréjából az internetes kommentelők szerint szőrös manót csinált. Az amatőr restaurátort a jó szándék vezette, amikor engedély nélkül próbálta rendbehozni a kissé málló alkotást, azonban a felismerhetetlenségig tönkretette a 19. századi spanyol falfestményt.

Rembrandt Éjjeli őrjárat (1642) című grandiózus, az amszterdami Rijksmuseumban egy egész termet elfoglaló festményét szándékosan rongálták meg többször is- írja a múlt-kor történelmi portál.

1911-ben egy munkanélküli férfi próbált késsel kárt tenni a festményben, de nem járt sikerrel. 1975-ben egy zavarodottt középiskolai tanár még ma is jól látható cikk-cakkokat vágott a műbe. 1990-ben pedig savtámadás érte a festményt, de az őrök közbeléptek, így elejét vették a végleges károsodásnak.

Michelangelo Pietáját, amely a vatikáni Szent Péter-bazilika egyik legfőbb látványossága, azután vették körbe golyóálló üveggel, hogy egy geológus 1972-ben „Én vagyok Jézus” felkiáltással támadt a szoborra. Néhány, az alkotásból letört darabot, mint például Mária orrát is a látogatók vitték magukkal, és sosem kerültek elő.

De Koppenhága jelképe, A kis hableány (1913) sem úszta meg a rongálást. A szobrot többnyire politikai okok miatt vették célba vandálok. Fejét többször is lefűrészelték és ellopták. A szobrot többször felöltöztették, és több színű festékkel is leöntötték már.

A szíriai polgárháborúban felbecsülhetetlen értékű kincsek pusztultak el örökre. (Cikkünk, melyben a margati keresztes vár ásatásának magyar vezetőjét szólaltattuk meg, ezeknek a műemlékeknek a hányatott sorsáról szól.)

A bamyáni Buddha-szobrok felrobbantásának képeit aligha felejti el, aki látta. A Közép-Afganisztánban található Bamyan-völgy két, 6. századi, a hegyoldalból kifaragott Buddha-szobrát az ázsiai országot kézben tartó tálibok robbantották fel 2001 márciusában, mivel vezetőjük szerint azok bálványoknak minősültek.

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a MOL Bubi előző generációjának első 88 napján - közölte a Budapesti Közlekedési...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.

A címlapról

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer...
November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.