Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint a most terjedő vírusvariáns áttörheti a védőoltások adta védelmet.

„A WHO egyik szakértője azt mondta, hogy a pandémia nem múlt el, csak arcot váltott, és ebbe az arcváltásba nagyon jól belefér a jelenlegi variáns” – erről beszélt Szlávik János infektológus főorvos, a Dél-pesti Centrumkórház vezetője az M1 Ma Reggel című műsorában. Hozzátette:

„Folyamatosan alakulnak újabb és újabb genetikai variánsok, és ezek közül néhányan megfigyelésre, néhányan pedig aggodalomra adnak okot. A jelenleg úgymond megfigyelésre javasolt variáns, ez az nb1.8.1 variáns.”

A szakértő szerint a vírus gyorsan terjed, az aránya néhány hét alatt többszörösére nőtt. „Ez a variáns most már több mint tíz százalékát jelenti az össz vírusoknak. Ez nagyon magas, hiszen nemrégiben ez csak alig két százalék volt, ami mutatja azt, hogy mennyire gyorsan terjed.”

Bár a terjedése aggodalomra ad okot, súlyosságát tekintve egyelőre nem emelkedik ki a korábbi változatok közül.

„A jelenlegi adatok alapján nem súlyosabb, mint a korábbi variánsok, a klasszikus koronavírus megbetegedést kell elképzelni”
– hangsúlyozta Szlávik János.

Az új variáns tünetei ismerősek lehetnek, de megfigyeltek néhány újdonságot is. „A járvány elején emlékszünk: magas láz, köhögés, izom-ízületi fájdalom, orrfolyás, tehát klasszikus felső légúti hurut tüneteivel kezdődik, de úgy tűnik, hogy az újabb variáns esetében néha észrevesszük azt, hogy a betegek hánynak vagy hasmenésük van.”

A főorvos ugyanakkor óvatosságra intett, de pánikra szerinte nincs ok.

„Ez semmit nem mond még arról, hogy kell-e ettől a variánstól félnünk, de valóban alaposan meg kell figyelni.”
A WHO és a nemzeti közegészségügyi hatóságok is vizsgálják az új változat viselkedését. A cél, hogy minél gyorsabban fel lehessen mérni, veszélyesebb-e a korábbinál, és szükség van-e a védelmi intézkedések módosítására.

A Budapest rovat további hírei

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva tart, miközben szombaton a megszokott nyitvatartás szerint lehet vásárolni. A munkaszüneti nap ellenére bizonyos üzletek, köztük a...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte pénteken Londonban a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, miután bejelentette csehországi és szlovákiai érdekeltségeinek...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi fenntartású köztemetők mindenszentek és a halottak napja időszakában.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO Műsorgyártó Magyarország Kft.-vel kötött szerződése, a Petőfi brand alá tartozó műsorok gyártását a jövőben a közmédia belső erőforrásból...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az ungvári 1956-os emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, ukrán és magyar diplomaták,...
Szinte még véget sem ért a negyedik forduló, a Tesco már meg is nyitotta a „Start a jövőért” ötödik pályázati körét. A programban november 8-ig várják azokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek...
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az...
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.

A címlapról

November 1-jén, vasárnap mindenszentek miatt a legtöbb üzlet zárva...
A Tesco egyelőre nem adja el magyarországi üzlethálózatát - közölte...
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi...
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától...
Közös megegyezéssel október 31-én megszűnik a közmédia IKO...
Felavatták Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobrát kedden az...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Egy rákosszentmihályi zsidó nő elveszítette édesanyját, családját és otthonát a holokausztban.
2026. április 30-án publikált blogcikkünk ( Magyar Péter pszichológiai profilja a ChatGPT szerint ) óta közel fél év telt el. Azóta újabb beszédek, interjúk és parlamenti megszólalások alapján frissíthető Magyar Péter nyilvános kommunikációjának elemzése.
Az állítás ebben a formában félrevezető és nem igazolt. Nem található hiteles beszámoló arról, hogy Matolcsy György lakásán 91 milliárd forint készpénzt találtak volna.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.